Az első „újkori” vadasi találkozó szervezését a Háromszék kérésére a sepsikőröspataki unitárius egyház gondnoki tisztségét huszonegy esztendőn keresztül ellátó idős Költő Sándor elevenítette fel. 1995-ben merült fel a találkozók újbóli megszervezése; a tető alá hozást nehezítette, hogy Fekete Leventét Nagyajtára hívták lelkésznek, helyét Czire Szabolcs vette át, s így – a nehézkes kommunikációs eszközökre támaszkodva – a két településről kellett az ügyet előmozdítani.
Az első találkozó helyszínét nagybátyjával és unokaöccsével, idősebb és ifjabb Költő Károllyal és Bedő András állatorvossal, valamint Nagyajtáról Péter Gézával és Kisgyörgy Lászlóval választották ki: úgy okoskodtak, a tető ezen a részén éppen elég lapos, hogy az asztalokat el lehessen helyezni, elég árnyékos is, hogy a júliusi tűző naptól védve legyenek, s ott, alig kődobásnyira a forrás, hogy a vizet ne kelljen messziről hozniuk – elevenítette fel idős Költő Sándor. A szószékről idejében kihirdették, mikor és hol kerül sor a találkozóra, de azért figyelemfelkeltés céljából az árkosi fúvósokat előbb otthon, majd Sepsikőröspatak utcáin hordozták végig traktoron, hogy zenéjükkel juttassák az emberek eszébe, milyen jelentős napra virradtak. „A találkozó előtt napokkal nekifogtunk a munkának. Kenyeret nem vettünk, mert magunk sütöttük, s hogy a flekkennekvaló meglegyen, disznót vettünk és öltünk le, a zöldséget pedig összeadtuk, egyedül a sört kellett máshonnan hozatnunk. Annyian jöttek el, hogy ez a hely, ahol most állunk, szinte szűknek bizonyult, pedig akkor az autók nem jöhettek be az árnyékba, mert mindenhol asztal volt” – mesélt az új kezdetekről Költő Sándor.
Idén a szervezői feladatok ellátása a bölöni egyházközségre hárult, az istentiszteletet is az erdővidékiek lelkésze, ifjabb Kozma Albert tartotta. Az Egyesült Államokból a napokban hazatért lelkész Lukács evangéliumából vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott: egyetértésre, békességre és szeretetre van szükség ahhoz, hogy az unitárius közösség, illetve a szélesebb értelemben vett családunk, az erdélyi magyarság erős tudjon maradni. Erőre van szükségünk ahhoz, hogy céljainkért, megmaradásunkat szavatoló értékeinkért – az életet adó földünkért és erdeinkért, fontos ingatlanjainkért, iskoláinkért és egyetemeinkért – tenni tudjunk, nem szabad tehát hagynunk, hogy sértődöttségeink haraggá és gyűlöletté fajuljanak. „Évente egyszer találkozunk itt, a Vadas-tetőn. Ilyenkor azt szeretném látni, hogy szemünkben nem a gond, hanem az öröm csillan fel, kinyújtott kezek és ölelő karok fonódnak egybe, sikerekről és eredményekről számolunk be egymásnak” – mondotta.
A bölöni egyházközség gondnoka, Uzoni István a Vadas-tető egyesítőerejét emelte ki: az elmúlt két évtizedben csak öt település szervezte az eseményt, ám úgy vélte, eddig sem kifejezetten az övék volt az, hiszen számos más település unitáriusa, illetve más vallású is részt vett azon. Arra kérte a sepsiszentgyörgyi, szentivánlaborfalvi és szentkirályi egyházközségeket, kapcsolódjanak be, vegyék ki ők is részüket a szervezésből.
A Háromszék–felsőfehéri Egyházkör esperese, Török István beszédében – bevallottan a labdarúgó Európa-bajnokságon remekül szereplő magyar válogatott szereplése hatására – az öt falut nagy csapatnak nevezte, s azt kívánta, éltetőerejük ne csak megmaradjon, hanem erősebbé váljon.
A bölöni kis táncosok fellépését követően a szórakozásé lett a főszerep. A kosarakból előkerültek az otthonról hozott falatok, a bográcsban bárány főtt, a lacikonyhásoknál flekkent és italt lehetett vásárolni, így a délutánba nyúlóan lehetett egymás társaságának örülni.