Sokszor, de talán nem elégszer hangzik el, hogy a helyi termékek vásárlásával, fogyasztásával közvetlenül és közvetve szűkebb pátriánk, a település vagy éppen Háromszék gazdasági fejlődését segítjük elő. A kijelentés valóságtartalmát senki nem kérdőjelezi meg, de vajon mit minősíthetünk helyi terméknek, mi „gazdagítja” a helyi közösséget, és főleg a hazai adózási rendszerben hogyan, milyen szabályok alapján érvényesül/érvényesíthető a helyi gazdasági szolidaritás, patriotizmus? Ezekre a kérdésekre szakemberek: Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Veres János, a megyei tanács pénzügyi igazgatója és Debreczeni László szaktanácsadó segítségével kerestük a választ.
Átláthatatlan visszaosztási rendszer
– Mi minősülhet helyi terméknek? Egyáltalán van-e általánosan elfogadott meghatározása?
Édler András: Amikor helyi termékről beszélek, mindig azokra a termékekre gondolok, amit itt állítanak elő. Vagyis helyi emberek készítik, tehát itt, helyben keletkezik a hozzáadott érték.
Debreczeni László: Szerintem ez a kérdés leszűkítése, hiszen a gazdaságban nemcsak a termelés, hanem a kereskedelem, a szolgáltatások is hozzáadott értéket teremtenek. Lehet, hogy a kérdést rosszul közelítjük meg, hiszen tágabb értelemben gazdasági haszon származik minden helyi vállalkozó tevékenységéből. És minél nagyobb a forgalmuk, annál több fordul vissza a helyi közösséghez.
É. A.: Ez egy másik megközelítés, aminek kétségtelenül van létjogosultsága abban a tekintetben is, hogy munkahelyek vagy éppen a nyereség révén van hozadéka egy építőanyag-lerakatnak vagy egy szakmai tanácsadó cégnek is. Ám a legtöbb hozzáadott értéket a szűkebben értelmezett helyi terméket előállítók és/vagy forgalmazók, a helyi szolgáltatók valósítják meg.
– Túl a meghatározáson, konkrétan és közvetlenül hogyan érvényesíthető ez az előny például a helyi költségvetésekben, a megye vagy a települési tanácsok szintjén?
Veres János: A megyei tanács költségvetése a jövedelemadóból és az áruforgalmi adóból visszaosztott összegekre alapszik elsősorban, a saját jövedelmek általában tíz százalék alatt mozognak. A települési tanácsoknál ezzel szemben a jelentősebb bevételt a terület- és épületadó jelenti. Ez utóbbi esetében – bár ez is többé-kevésbé központilag meghatározott – értelemszerűen minél több cég, vállalkozás működik, minél nagyobb területet, épületet használ, annál több a bevétel.
– Nézzük akkor a megyei tanács költségvetésének bevételi oldalát. Nagyon vázlatosan: milyen szabályrendszer szerint osztják vissza az összegeket? Egészen konkrétan: figyelembe veszik-e a jövedelemadóból és az áfából befolyt összeg nagyságát a visszaosztásnál?
V. J.: Az áfavisszaosztás vonatkozásában elsődleges szempont a szükséglet, például ebből fedezik a tanügyi költségeket, az útjavításokat, a gyermekvédelem, a fogyatékkal élők költségeit. Van egy algoritmus, de az elsősorban a lakossági arányt, a területet, a szükségleteket veszi figyelembe, és nem az adóból befolyt összeg nagyságát. Tulajdonképpen a visszaosztott összeg 27 százalékát használhatja fel a megyei tanács, míg a többit, szintén egy algoritmus alapján, a települési költségvetések kiegyenlítésére kell fordítani. Az elsősorban bérek után befizetett adóból származó jövedelmi adó 70 százaléka maradhat a megyei tanács költségvetésében, 30 százalékát az állam elveszi.
– Vagyis ez azt is jelenti, hogy a megyében keletkezett áfa mértéke gyakorlatilag nem számít a visszaosztásánál?
V. J.: Bonyolult számítási algoritmusról van szó, és nagyon kis mértékben számít az, hogy valójában mennyi áfabevétel keletkezett. Arról nem beszélve, hogy különböző jogcímeken bármikor, bárkinek adhatnak visszaosztott összegeket, például útjavításra, illetve támogatásokat.
– A másik jelentős befizetés az államkasszába a társasági adó. Ebből a befizetett összegek arányában részesülhet egy közösség?
V. J.: Támogatások, úgynevezett szubvenciók, beruházások révén természetesen az állam költ a helyi közösség javára, de ez egyáltalán nem veszi figyelembe a nyereségadó címen befizetett összegek nagyságát.
Gazdasági szolidaritás
– Összegezve tehát azt lehet mondani, hogy a helyben keletkezett, különböző jogcímen befizetett adó mennyiségétől csak kismértékben függ az, hogy mennyi pénzt juttatnak vissza a helyi költségvetésekbe. Ez a tény önmagában is indokolhatná a sokat emlegetett gazdasági önállóság, autonómia létjogosultságát.
É. A.: Természetesen akkor sokkal átláthatóbb rendszert lehetne működtetni. De fontos hangsúlyozni, hogy a helyi vállalkozók különböző formában tudják támogatni a helyi közösséget, közvetlenül és közvetetten is, ehhez viszont fokozottan kell odafigyelniük a helyi közösségekre, vagyis fokozott társadalmi szerepvállalásra van szükség.
D. L.: A közvetlen támogatás az úgynevezett szponzorálás címen térül vissza a közösséghez, s mivel ez a nyereséghez aránylik, azt a megvalósítások függvényében lehet a helyi közösség szükségleteire fordítani. Egyébként fontos különbségek vannak a különböző országok adózási rendszerében attól függően, hogy milyen adózási kultúrával rendelkezik a lakosság. Hiszen alapvetően két adónem van:közvetlen és közvetett adók. Ahol az adózási kultúra szintje magas, ott a közvetlen adók aránya is magas, hiszen az emberek megértik, hogy a különböző állami rendszereket fenn kell tartani. Nálunk inkább a közvetett adók aránya jelentős. Az állami költségvetés bevételeinek nem kevesebb, mint háromnegyede áruforgalmi és luxusadóból származik, míg például a skandináv államokban a jövedelem utáni adóbevételek aránya a lényegesebb. Ez azért van, mert a közvetett adókat nem érezzük a saját bőrünkön, sokan nem is tudják, ha vesznek egy csomag cigarettát, az árba milyen mértékű adó van beépítve, míg a fizetés után levont összegeket pontosan ismerjük, számontartjuk.
É. A.: Ez mind igaz, jelenleg nem tudjuk, hogy a helyben megtermelt jövedelmek milyen arányban térülnek vissza. De ha én helyi vállalkozótól vásárolok, akkor a helyi vállalkozó több embert tud alkalmazni, esetleg magasabb fizetést tud adni, illetve több támogatást tud nyújtani. Persze az is fontos lenne, hogy a helyi vállalkozók egymás között is minél több üzletet bonyolítsanak le, legyen egy gazdasági szolidaritás. Ugyanakkor sok esetben a fogyasztónak elsősorban az alacsony ár számít, egy kisebb termelő, forgalmazó nem biztos, hogy fel tudja venni a versenyt egy idetelepedett multival.
– A gazdasági patriotizmus, a helyi gazdasági szolidaritás előnyei tehát elsősorban közvetett úton érvényesíthetőek, ha úgy tetszik, pozitív diszkriminációt alkalmazva. De van-e hátránya, kockázata, negatívuma a helyi termékek előnybe helyezésének?
D. L.: Igen, a fogyasztóra nézve mindenképpen lehet hátrány, hiszen egy helyi termelő, forgalmazó nem tud akkora raktárkészletet felhalmozni, mint egy multi, így a kiszolgálás időben hosszabb lehet, árban pedig drágább.
É. A.: Ahhoz, hogy a helyi termékek, a helyi vállalkozók pozitív diszkriminációja megvalósuljon, a vásárlók, fogyasztók tudatosításán túl a vállalkozóknak is fel kell nőniük. Én megértem azt, ha egy ritkán vásárolt használati cikknél néhány nap haladékot kér a forgalmazó, hogy beszerezze. Azt viszont nem, ha az ígéretét nem tartja be, és a megegyezett időben nem tudta szállítani az árut.
D. L.: A jelenlegi versenyhelyzetben minden vállalkozónak meg kell értenie, hogy alapkövetelmény: a vásárló zsebéből ki kell venni a pénzt. Vagyis olyan minőségű szolgáltatást kell nyújtani, amely ezt a helyzetet előidézi.
É. A.: A helyi termékek, szolgáltatások iránti kereslet növelése mindenképpen jótékony hatással van a közösségre. Ma már bármit lehet vásárolni interneten, de a közvetlen emberi kapcsolatok bizalmat gerjesztenek, ezt kellene a helyi vállalkozóknak kihasználniuk.
