Az igazi világi csoda akkor következett be, amikor az osztrák—magyar monarchiabeli méretűre szabott gyimesbükki pályaudvar impozáns épülete elé a sokaság hosszas és türelmes várakozása után begördült a Magyar Államvasutak ipartörténeti értékű, 017-es magyar királyi koronás mozdonya.

A nosztalgiavonat ablakaiból integető, zászlócskákat lengető, meghatódott arcú, a csíksomlyói búcsúra is ezzel a különvonattal érkező emberek, a Pfaff Ferenc, a MÁV egykori főépítésze által tervezett hatalmas épület előtt — ez a Keleti-Kárpátok legnagyobb vasúti épülete — százak meg százak várakoztak az érkezőkre. A várakozó boly központi magvát a gyimesi csángó viseletbe szépült lány- és asszonycsoport meg a fehér-fekete öltözetű férfiak serege képezte. A csángó zenekar vonós és ütőhangszerei, a csángó népzene külön színt jelentett a peront, a vasúti sínek közötti járdákat ellepő, koronás, Árpád-sávos, turulmadaras lobogókat lengető, zászlócskákkal integető tömegben. A kép nem lenne teljes a süteményt kínáló lányok, asszonyok, a vendégeknek pálinkát felszolgáló csángó férfiak nélkül.

Mi is történt a Gyimes völgyében tulajdonképpen? Miért kerekedtek fel a csíksomlyói búcsúra messziről és közelről érkező zarándokok, s gépkocsisoraikkal, autóbuszaikkal miért is torlaszolták el a három Gyimes-völgyi nagyközséget, Gyimesfelsőlokot, Gyimesközéplokot és Gyimesbükköt átszelő országutat több kilométeres szakaszon, miért álltak meg a búcsúról útban hazafelé a moldvai katolikusok százai, miért alakult ki szinte spontán, de fegyelmezett tumultus?

A Gyimes völgyében, amint ez lehetségessé vált — de rejtőzködve, titokban azelőtt is —, évenként ezrek és ezrek fordultak meg, hogy a történelmi Magyarország határát, az itteni Rákóczi-vár romos maradványait és a Gyimes völgyének fantasztikus szépségű tájait megtekintsék. Az emberek ezreit vonzza a históriai környezet is, amelyet a Rákóczi-vár szimbolizál, de két világháború megszámlálhatatlan hősi halottja, a vasúti, országúti műtárgyak és épületek, az egykori határállomás határszolgálati épületei és a csodálatos csángó folklór, a népviselet is idecsábítja a nemzeti hovatartozásukra még mindig sokat adó embereket.

A Csíkszereda—Gyimesbükk—Gyimespalánka—Kománfalva vasútvonal 1896—1897-ben, a magyar millennium évében készült el, ennek a pályaszakasznak a magyar—román határnál lévő pályafelügyeleti őrhelye volt. A vasúti pálya egy korábbi magyar—román szerződéses megállapodás alapján készült el, elsősorban Románia, majd innen hajóúton a Fekete-tenger felé nyitott, de Észak-Moldva, Oroszország felé is. Történelmünknek voltak ehhez hasonló közös pillanatai és csomópontjai is, mint ez a vasútépítés, amikor a józan ész együttes cselekvésre ösztönözte és késztette a két nép felelős vezetőit. 1920 után az őrházat a román állam használta, 1940-től ismét a MÁV tulajdonába és a Magyar Honvédség felügyelete alá került. Aztán következett az újabb Trianon, a párizsi béke.

Deáky András, az építő ember, a gyimesi és moldvai csángók világi apostola, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke nem nézhette tétlenül, hogy a vasúti őrház a Rákóczi-vár lábánál véglegesen romba dől. Ajtóit, ablakait ellopták, tetőzetét bontani kezdték. A román vasutak takarékossági szempontok érvényesítése miatt lemondott róla — ugye, Magyarországon ismerős ez a példa? —, és eladta egy olyan valakinek, aki a bontásból származó anyagot használta volna fel. Deáky András az épületet megvásárolta, tetőzetét kijavította, s amikor látta, hogy saját erejéből képtelen helyreállítani és megőrizni az őrházat, a helyi, azaz a gyimesbükki tanácsnak adományozta.

Ugyanakkor segítségért fordult a Gyimes völgyét gyakran látogató barátokhoz és ismerősökhöz, köztük az egyik budakeszi baráti társasághoz, mely a múlt évben, de azelőtt is éppen a pünkösdi búcsú idején kereste fel a Gyimesekben. (Deáky András panziót is működtet.)

Deáky segítséget kért a felújításhoz és az épület vasúttörténeti múzeummá alakításához. A budakesziek — egyébként ebben a városban áll Majzik Mária alkotása, a Himnusz-szobor, és erős erdélyi-székelyföldi kötődésű csoportok tevékenykednek —, nos, a Budai-hegyek nyugati lábánál lévő kedves kisváros emberei nagy dolgot cselekedtek: országos gyűjtőmozgalmat indítottak a vasúti őrház megmentésére.

Közben a gyimesbükki önkormányzat Bánkuti Ákos, Herein Gyula, Herein István, Mayer Gábor és Szász Károly budakeszi támogatók kezdeményezésére szerződést kötöttek, a budakeszi Kultúra Alapítvány is bekapcsolódott az őrházmentésbe, a Lánchíd Rádió, a Duna TV, a Magyar Nemzet, a Budakeszi Iránytű is gyűjtésbe kezdett, a gyimesbükkiek pedig beszerezték a Román Vasutaktól a szükséges engedélyeket, jelentős támogatást kaptak Tánczos Barna és Korodi Attila államtitkároktól.

Bilibók Ágoston helytörténész és amatőr hadtörténész mondta: az építő, a csíkszeredai Harbau Kft. esőben, hóban gyors és szakszerű munkát végzett, hogy az épület kívül-belül történelmi gyöngyszeme legyen a hely- és magyarságtörténetnek, de ezen túlmutatva históriai példaként is szolgáljon a határokon átnyúló együttműködésnek.

Egyébként az ünnepi szónokok leggyakrabban ismétlődő szókapcsolata ez volt: a határokon átnyúló együttműködés, a határok nélküli Európa, egy olyan térség, amelyben szabadon áramolhatnak és léphetnek kölcsönhatásba a kulturális értékek.

Budakeszi arra is remek példa, hogy erre az alkalomra javított kiadásban megjelentették Sebő Ödön A halálra ítélt zászlóalj című könyvét, amelyben a Gyimesi-szoros 1944-es hősies védelmét és a zászlóalj bravúros kimentését örökíti meg. A könyv példányai százszámra leltek gazdára, s ekképpen Gyimes emberi és katonatörténetének híre térben és időben gyűrűzik tovább nagy térségekben.

Nem véletlenül jegyzem meg azt is, hogy a román rendőrség milyen mértékben volt segítő partner a pünkösdvasárnapi Gyimes-völgyi járműinvázió és a hatalmas tömeg irányításában. Itt nem volt korlát, kordon, a különféle zászlókat, a magyar nemzeti szimbólumokat szabadon lengethette-lobogtathatta a szél, szabadon hangozhatott el minden himnusz és himnikus ének.

Azok a százezrek, akik a csíksomlyói búcsún részt vettek, és azok az ezrek, akik ezen a vasárnapon a Gyimes-völgyi falvakat ellepték, hírül vihették és vihetik a Kárpát-medence egészébe és a világ minden sarkába, hogy hősök nem csak háborúban születhetnek.

Tanulságul szolgál ez a méreteiben minden elképzelést felülmúló, tulajdonképpen csak kiindulópontjaiban megszervezett-megszerkesztett rendezvény, amelyre, mondhatni, spontán, szájról szájra terjedő hír alapján kapcsolódott és épült rá ez a hatalmas, ünneplő díszbe öltözött, lelki együvé tartozásra hangolt tömeg. A helyi önkormányzatokon kívül nem volt hivatalos képviselet, nem volt előzetes sajtóbeharangozás, nem volt választási kampányban kampány, képletesen szólva: ,,a víz az úr" alapon az együtt lélegzésre képes és alkalmas nép, a közemberek sokasága volt jelen.

Bilibók Ágoston mondta: Az őrház felújítása mind vasúttörténeti, mind idegenforgalmi szempontból nagyon indokolt, ide — idézőjelben mondom — ,,végre" nyaranta több ezren látogatnak Erdélyből, Magyarországról, és bizony távoli kontinensekre szakadt nemzetünk fiai is.

Hidas Mátyás, a budakeszi Kultúra Alapítvány elnöke, aki népes baráti körrel ugyancsak a csíksomlyói búcsúról érkezett a Gyimesekbe, meghatódva idézte Széchenyi Istvánt: Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen.