Persze, nincs közvetlen kapcsolat a két esemény között, de ha csak az erről szóló két hírt olvassuk, azt látjuk, valami nagyon nem stimmel a nyugati vezetők veszély- és realitásérzékével. Miközben a nyugati civilizációt fenyegető legnagyobb veszélyről, az iszlám terrorizmusról politikai korrektségből vagy elfedni igyekezvén saját inkompetenciájukat alig ejtenek szót a biztonsági tanácskozáson a nyugati vezetők, Oroszország – amúgy valóban elítélendő, de következményeiben mégiscsak enyhébb – nagyhatalmi ambícióinak villogtatása és erőfitogtatása ellen készek a legkeményebben fellépni.
Pedig ki kellene már végre mondani: a párizsi Bataclanban a koncertre beülő zeneszeretők, a Brüsszel utcáin sétáló helyiek és turisták, a Nizzában a francia nemzeti ünnepre összesereglett polgárok, egyáltalán Európa számára a legnagyobb fenyegetést az iszlám terrorizmus jelenti. Ki kellene végre mondani, hogy amíg az olyan szélsőséges mozgalmakat, szervezeteket, mint az Iszlám Állam vagy az al-Kaida, fel nem számolják, senki sincs biztonságban. Hogy Európában bárhol, bármikor találkozhatunk egy dzsihádistával, akinek egyetlen célja a gyilkolás. És nem kell megérteni őket, nem kell magyarázatot keresni tetteikre. Mert nincs, nem lehet semmiféle magyarázat az öldöklésre, ártatlan emberek elpusztítására, tegyék azt vallási fanatizmusból vagy politikai célokból. Ki kell mondani végre: háború folyik, és ők, a terroristák az ellenségeink, akik ellen minden eszközzel harcolni kell.
Mert az nem létezik, hogy a világ legerősebb titkosszolgálatai, legjobban felszerelt hadseregei, legerősebb rendfenntartó szervei rendre tehetetlennek bizonyulnak. Ha megvan a politikai akarat, ha valós az érintett államok szándéka az együttműködésre, van esély, hogy Európa ismét olyan hellyé váljék, ahol az emberek biztonságban érzik magukat. Ha viszont a nyugati vezetők maradnak a szép szavaknál, ha engedik, hogy a politikai korrektség béklyóba kösse kezüket, ha továbbra is álproblémákon merengenek, a terrorfenyegetettséghez képest jóval kevésbé jelentős nézetkülönbségeket mélyítenek és álellenségeket keresnek, akkor a biztonsági problémák csak fokozódnak, s tovább mélyül a szakadék politikusok és választók között.
A következményekbe pedig belegondolni is félelmetes: milyen világ vár ránk, ha vezetői tehetetlenségét látva radikalizálódik és a szélsőséges mozgalmak, pártok, az erőszak irányába fordul el az európaiak többsége, és hasonló helyzetbe sodródik a kontinensen élő muzulmán közösség? Mi lesz, ha kiéleződik a kultúrák háborúja?