Demeter J. Ildikó
Fel sem ocsúdtunk az újabb franciaországi terrorista merénylet okozta elszörnyedésből, amikor a békésnek, civilizáltnak hitt Európa másik oldalán még riasztóbb esemény történt. A törökországi puccskísérlet már nem zavaros fejű fanatikusok vétlen polgárok kiirtására irányuló magányos vállakozása, hanem a hadsereg – egy nyugati katonai szövetség, a NATO egyik tagállamának hadserege! – és bizonyos civil rétegek által szervezett hatalomátvételi törekvés.
Örvendenünk kell annak, hogy nem sikerült, és Törökország a törvényesség útján maradva próbál felzárkózni a fejlett demokráciákhoz, ám a lázadás azt is jelzi, hogy jelentős az elégedetlenség a nagy kiterjedésű, nagyon egyenetlen életszínvonalú országban. Ami most csökkenni is fog: a korábbi merényletek és a jelenlegi bizonytalanság miatt turisták tömegei menekülnek haza vagy mondják le útjukat, és a romló gazdasági helyzet nem kedvez a hangulatnak, főként, hogy Erdogan államfő szigorú megtorlást ígér, még a halálbüntetés visszaállítását is fontolgatja. Ezt egyébként az Európai Unióhoz való csatlakozási szándék miatt törölték, tehát komoly visszalépés lenne, amikor az alapvető emberi jogok biztosításával is tartozik még Ankara. Az utóbbi években pedig inkább az állam iszlamizálása, mint világiasodása felé mozdultak el a dolgok Kis-Ázsiában, és az iszlám terrorszervezetek korában ez különösen aggasztó, főként, ha tudjuk, hogy mintegy kétmillió szíriai menekült él most Törökországban, amelynek amúgy demokratikusan megválasztott elnöke Izrael és Oroszország után Brüsszel és Washington irányába is keménykedő nyilatkozatokat tesz, és minden jel szerint saját hatalmának megerősítésére, illetve politikai leszámolásra kívánja felhasználni a gyorsan levert puccsot.
Nem lehetünk közömbösek ebben a helyzetben, és nem csupán az esetleg megzavart nyaralás miatt, hanem mert emberekről van szó, halottak és sebesültek százairól, letartóztatottak ezreiről, rettegésben élő családokról, közösségekről. Nem mindegy, hogy közeli katonai szövetségesünk milyen irányba, nyugat vagy kelet felé húzódik: jelenleg Törökország minden gondja és tökéletlensége ellenére a térség egyik stabilizáló állama, és ha letér a demokrácia és a jogállam felé vezető útról, az mindannyiunk számára súlyos következményekkel járhat.
Egyelőre úgy tűnik, a katonai diktatúrától, az esetleges polgárháborútól és az összeomlástól is megmenekült a két földrészen fekvő állam, minden parlamenti párt és a civil lakosság is Erdogan vagy talán nem is az államfő, hanem inkább a békés, jog és nem fegyver általi megoldások mellé állt.
