Elégedett pártok, elégedetlen választók

2016. július 19., kedd, Máról holnapra
Farcádi Botond

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve – mintha csak a Ferenc József császárnak tulajdonított szavakat hallanánk vissza vezető magyar politikusaink szájából a júniusi önkormányzati választások értékelése és az őszi parlamenti voksolásra való felkészülés kapcsán. Mintha bő százezerrel nem kevesebben, de többen szavaztak volna a három magyar pártalakulat valamelyikére idén, mint 2012-ben...


Jó és vállalható, maximális – e jelzőkkel jellemezte Kelemen Hunor elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén az RMDSZ önkormányzati választásokon elért eredményét. A szövetség jelöltjeit, programját pedig hitelesnek minősítette a politikus, aki annyit azért elismert: elgondolkodtató, hogy sokan nem kívánnak véleményt nyilvánítani és az urnákhoz járulni. De mintha ebből a kijelentésből is inkább valamiféle nagyúri sértődöttség, burkolt számonkérés áradna, mintsem őszinte aggodalom, mintha értetlenkedne a szövetségi elnök, hogy de hisz ott vannak csodálatos jelöltjeink, fantasztikus programunk – a nép, az istenadta mégsem rohamozza meg a szavazófülkét.
A jelek szerint azonban nem csak az RMDSZ háza táján hiánycikk az önkritika. Az Erdélyi Magyar Néppárt ugyancsak hétvégén lezajlott országos választmányi ülése után kiadott közleményből ugyan hiányoznak mindazok a pozitív jelzők, amelyek Kelemen Hunor politikai beszámolójában szerepeltek, de azért Szilágyi Zsolték is addig kerestek, amíg találtak okot az örömre: s bár nem elégedettek az eredménnyel, azt határozott sikerként értékelik, hogy jelentős politikai ellenszélben és a kisebb pártok számára kedvezőtlen kampányfeltételek mellett is sikerült megőrizniük tanácsosaik számát és négy évvel ezelőtti erejüket.
S miután mindenki szemérmetesen elhallgatja, hogy a négy évvel korábbi önkormányzati választásokhoz képest százezernél több voks hiányzott idén magyar pártjaink kosarából – négy évvel korábban a három magyar párt megyei listáira 572 811-en szavaztak, most 466 862-en! –, máris készülnek az őszi parlamenti választásokra. Az EMNP ez ügyben halasztotta ugyan a végleges döntést, de valamilyen formában részt kívánnak venni a megmérettetésen, hogy választóikat ne hagyják cserben. Az MPP hallgatásba burkolózott, aligha véletlenül, hiszen lassan megszűnik önálló szervezetként létezni. A polgáriak abban reménykedhetnek, majd csak felajánl nekik egy-két bejutó helyet az RMDSZ. A szövetség pedig töretlen lelkesedéssel és a már jól ismert jelszavakkal – kell az erős képviselet, ott kell lennünk, ahol a döntések születnek stb. – vág neki a kihívásnak.
Mi pedig csak abban bízunk, hogy a szűnni nem akaró öntömjénezés, a taktikázás, a lázas készülődés közepette marad idejük bennünket is megszólítani valós gondjainkra válaszokat kínáló programmal, hiteles jelöltekkel. Vagy elégedett pártjainkat az elégedetlen választók nem érdeklik már?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 403
szavazógép
2016-07-19: Sport - :

Bedő Barna a leggyorsabb háromszéki (Autósport)

Vasárnap Ozsdolán szervezték meg a regionális hegyi gyorsasági bajnokság második futamát, amelyre összesen húsz pilóta nevezett, közöttük négy háromszéki versenyző is. A mezőny talán legismertebb résztvevője az országos ralibajnokságban érdekelt Szabó Csongor volt, aki a hétvégi kolozsvári Transilvania Rallyra hangolt.
2016-07-19: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Bezárt egy könyvesbolt

Ezen a hé­ten már nem nyitott a sepsiszentgyörgyi Tortoma könyvesház: a Csíki utcai kávézó emeletéről a világhálóra költözik a cég – tudtuk meg a kiadó vezetőjétől.