Próba előtt a pedagógusok

2016. július 19., kedd, Közélet

Harminckilenc tantárgyból iratkoztak be a háromszéki pedagógusok versenyvizsgára, legtöbben, ötvenketten magyar óvónői állásra, negyvenen magyar tanítói katedrára, huszonegyen testnevelőként pályáznak.


A megyei tanfelügyelőség harmincnégy vég­leges állást hirdetett meg, és 410,71 teljes, illetve töredékkatedrát, amelyekre összesen 288-an jelentkeztek.
Az írásbeli vizsgát megelőzte az óraellenőrzés, illetve esetenként a gyakorlati próba. Aki megbukott, nem vehet részt a szerdai írásbelin és a következő tanévben nem taníthat. Az írásbeli vizsgán az ötös az átmenő jegy, de aki hetes alatt teljesít, csak helyettesítőként helyezkedhet el, fölötte végleges állást választhat az augusztusi elosztáson. Az idei véglegesítőzőknek a bemutató órán, illetve a gyakorlaton legkevesebb nyolcast kellett elérniük ahhoz, hogy címzetes katedrára pályázhassanak.
A jelentkezőknek 8 és 9 óra között kell elfoglalniuk a helyüket a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában berendezett vizsgaközpontban, az írásbeli 10 órakor kezdődik és 14 órakor ér véget. Az előzetes eredményeket július 27-én hirdetik ki, aznap és 28-án lehet fellebbezni, a végleges jegyeket augusztus 3-án teszik közzé.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 397
szavazógép
2016-07-19: Közélet - Iochom István:

Ismét Csernátonban járt az Unikornis

A középiskolás diákok Unikornis nyelvi olimpiájának országos szakaszát egyhetes tábor formájában szervezte meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége múlt héten az alsócsernátoni Kovács Vendégházban.
2016-07-19: Közélet - :

Jogtalanul vezető buszsofőr

A kézdivásárhelyi közlekedésrendészek elkaptak egy autóbuszt, amint 20 kilométeres sebességgel meghaladta a sebességkorlátot szombaton az 1918. december 1. úton. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a járművezető jogosítványát korábban felfüggesztették. Bűnügyi vizsgálati eljárást indítottak. (sz.)