A kommunizmus nürnbergi pere elmaradt, és ennek hatása nemzedékünkre is kihat, minekutána szüleink életét, jövőjét alapvetően meghatározta – indította Szilágyi Zsolt moderátorként a beszélgetést, amelynek apropóját az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform által 2014-ben indított Justice 2.0 kezdeményezés adta. Ennek célja feltárni a volt szocialista blokk országaiban a kommunista államapparátus különböző szereplői által elkövetett, esetenként több tízezer ember halálát okozó tetteket, amelyek kapcsán, amint azt Göran Lindblad elnök, valamint Neela Winkelmanova igazgató részletesen ismertette, nemzeti jogkörben a rendszerváltás óta eltelt 26 évben nem történt szinte semmi. Lindbad – aki pár évvel korábban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése kommunizmust és totalitarizmust elítélő határozatának jelentéstevője volt – szerint egyébként sajnos általánosan jellemző, hogy a közelmúlttal, a kommunista örökséggel való szembenézés elmaradt, Oroszország az egyik példa erre, ahol gyakorlatilag sztálinista államberendezkedés működik most is. Az elnök emellett felhívta a figyelmet: az önkényuralmi rendszerek nemzetközi elítélése elmaradt, így megtörténhet, hogy Európa több országában 2016-ban is a szélsőséges nézeteket valló politikai alakulatok törnek előre. A múlttal való szembenézés elmulasztásának egyik veszélye, hogy a jelenlegi politikai folyamatokat sem érthetjük meg.
A Jutice 2.0 programot 2014-ben indították útjára, és kezdésként az egykori Csehszlovákia, valamint Bulgária kommunista vezetői, karhatalmi szervei tevékenységére koncentráltak, a kutatás eredményeit egy kiadványba is belefoglalták, amelyet tavaly Brüsszelben mutattak be – mondta el Neela Winkelmanova, a Platform prágai irodavezetője. A történész szerint olyan történéseket jártak körbe, amelyekről kevés szó esett és amelyeket senki sem kutatott. Az elkövetkezőkben újabb eredményeket hoznak nyilvánosságra, és szintén tavaly elérték, hogy tíz volt szocialista ország jelezte: támogatja egy nemzetközi bíróság létrehozását, amelynek feladata a kommunista pribékek, illetve vezetőik, irányítóik felelősségre vonása, elítélése.
„Egy szekusban akkor sem lehet megbízni, ha igazat mond, mert biztos, valami érdek mentén teszi azt. Egy ilyen emberrel beszélgetve a bűnösség vélelme elv alapján kell haladni” – indította hozzászólását Szilágyi Zsolt felvetése nyomán Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet elnöke. A történész rámutatott: Romániában gyakorlatilag nem történt meg a kommunista bűnösök felelősségre vonása. Ezek az emberek mai napig vezető tisztségeket töltenek be vagy háborítatlanul élvezik különleges nyugdíjukat, a román igazságszolgáltatás pedig mindössze egy egykori pribéket ítélt el. Oprea egy igen fontos problémára is felhívta a figyelmet: a kommunizmus még életben lévő áldozatainak száma évről évre csökken, az igazságtétel pedig egyre késik. Oprea hozzátette: az egykori Securitate tagjai közül ma is többen jelen vannak a titkosszolgálatok kötelékeiben.
A kormányzati, önkormányzati felelősség kérdéskörét Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára és Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott járta körbe. Előbbi egyebek mellett rámutatott: Magyarország az egyetlen ország, amely alkotmányába is foglalta a totalitarizmus elítélését. Az államtitkár úgy vélte: a nácizmushoz viszonyítva a kommunizmus bűnei kapcsán némi diszkrimináció észlelhető, hiszen míg a holokausztot a nemzetközi közösség egyként ítéli el, addig a volt szocialista országokban elkövetett bűnöket nem kezelik emberiesség elleni cselekményként. Takács Szabolcs abbéli meggyőződésének is hangot adott, hogy a nyugati államok vezetőinek nem érdeke a történelem ezen szegmensének feltárása, mivel még időben túl közeli történésekről van szó, illetve egyebek mellett azzal is szembesülniük kellene: Nyugat-Európa igencsak gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat ápolt a vasfüggöny mögötti országok közül többel is, miközben ezekben az államokban lábbal tiporták az emberi jogokat. Juhász Tünde a Csongrád megyei önkormányzat által létrehozott, hiánypótló múzeumról beszélt, amely a kommunista közigazgatásba nyújt betekintést.
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, illetve Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet alelnöke kutatóként vázolta, mely akadályok gátolják Magyarországon az 1948 utáni időszak feltárását. Töredezett adatokkal, forrásokkal kell dolgozniuk, esetenként kell átvizsgálni minden egyes történetet, jelentést, ügynöki tevékenységet. A két kutató arra is felhívta a figyelmet: az igazságszolgáltatás működését nincs lehetőségük befolyásolni.
A beszélgetésbe bekapcsolódó Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint jó látni, hogy nemzetközi összefogás körvonalazódik, hiszen nemzeti jogkörben – amint azt Románia sorozatosan bizonyítja nemcsak a kommunizmus, de a forradalom, a bányászjárások kapcsán is – nem történt meg a múlttal való szembenézés és a felelősségre vonás.
Zárásként a meghívottak egyrészt optimizmusuknak adtak hangot, ami a bíróság felállításának lehetőségét illeti, ugyanakkor egyetértettek abban, hogy Nyugat-Európának le kell lépnie az eddig követett útról, nem kezelheti a kelet-európai országok jelenkori történetének ezen részét továbbra is másodrendűként. A központi dilemmát Marius Oprea fogalmazta meg: hogyan harcoljunk az önkényuralom ellen a demokrácia eszközeivel?