A magyar embernek talán túl élénk a képzelete, mindenesetre borsózik a háta, amikor anyanyelvőrzésről vagy anyanyelvápolásról hall. Semmi kifogása a derék nyelvészek és nyelvkedvelők tevékenysége ellen, de rémülettel tölti el az a látomás, amelyet e szavak sugallnak. Netán a magyar nyelv holmi szökött fegyenc lenne, aki mellett gumibottal kell posztolni, és eltörni a lábát, ha meglépni próbál? Vagy halálos ágyán agonizál, szája habzik, homlokán vérverejték, és váltott nyelvápolók törölgetik arcát, próbálnak bele lelket verni?
Ehhez képest a magyar ember fülelni kezd úton-útfélen, és azt tapasztalja, hogy a magyar nyelv remek egészségi állapotnak örvend, valóságos bodybuilder, és nem is törvénytelenkedik többet, mint bármely más nyelv bármely más korban. Sőt, még csak az sem kijelenthető, hogy a szépen és izgalmasan beszélők mindig és mindenkor a választékosan értekezők körül kerülnének ki, az undok-rapper módjára hadoválók pedig nyelvünk gyilkosai lennének. Nincs nagyobb veszély, mint az unalom, az kásásítja meg, öli el a nyelvet, akár fennkölt, akár alpári természetű. Hiába modoroskodik valaki: „olybá vehetnők, miszerint amondók volnánk, hogy kiváltképp hőn rajongjuk a nyelvi kincsek tárházának pompázatos ékköveit”, ha a sok sallang között süvít az üresség. Ugyanígy hiába überlaza másvalaki, ha minden második szava a „wazze gecca”, „wazze gecca”. Mindkét változat éppoly unalmas, csak kinek ez, kinek amaz sérti jobban a fülét.
A magyar ember nagyon élvezi viszont a vagány és izgalmas szleng hozadékait. Annál, hogy „roppant módon kínos”, sokkal képszerűbbnek érzi azt, hogy „irtóra gáz”, mert már látja is lelki szemei előtt a gáztámadásban hörögve halódó, kiirtott sereget. A „vérciki” sokkal véresebben komoly, mint a „rettentő kellemetlen”, a „picsogás” vagy a „rinyálás” éppolyan plasztikus, mintha „nyafogna” valaki. Igazán képszerű a vaddisznópörköltet „szétcsapatni” egy-két rekesz sörrel, s az sem kérdéses, hogy ha valakit nem „piszkálnak” vagy „provokálnak”, hanem „kóstolgatnak”, ez az apró kis kannibál felhang jót tesz a lendületes társalgásnak. A „riszálás” jópofa hangulatát simán hozza a „pucsítás”, és a „behízelgésnek” is nagyszerű párhuzamosa a „puncsolás”. Ha valami nagyon „hasít”, arra joggal rávágjuk, hogy „penge”, és ha értelmünk ollója simán szalad az anyagban, logikus, hogy „vágjuk a témát”. A mindenkori ifjúság persze örömmel űz sportot abból, hogy az idősebb generáció képtelen követni az új szinonimákat, és így saját nyelvén elbeszélhet az öregek feje felett.
A magyar ember egy utcai beszélgetésből csípte el a „te, ez a csaj olyan egy szenvedőgép” foszlányt, és elismerően állapította meg, hogy a megfogalmazás talált, süllyedt. Ki ne látott volna még szenvedőgépet? Ki ne ismerné azt a típusú embert, aki a világ-összeesküvéssel harcolva végtelenített hangfájlokat ismételget, és közben láthatóan élvezi, hogy mindenki mennyire az idegeire megy: „jaj, nem igaz, az anyám is folyton izél, meg a főnököm se száll le rólam, meg a barátom is mindig jön nekem, meg az öcsém is nyomja, meg a szomszéd, meg a kukás, meg a boltos, meg a fodrász, meg a miniszterelnök, én már teeeeljesen, de totál-metál kivagyok”?
Másik alkalommal egy fiú vetette oda egy lánynak, hogy „ne sírjon a szád, egész jó nyálakat nyúlsz”. A magyar ember hitetlenkedve próbálta megfejteni ezt a csodás nyelvi képződményt, mikor hangos csattanással leesett neki, hogy a „nyálak” itt a pénzt jelentik, és elámult a kifejezés mély értelmű voltán. Hiszen milyen alapvetően gusztustalannak érezzük a nyálat: egy kísérlet szerint tíz ember közül kilenc nem hajlandó meginni saját, pohárba kiköpött nyálát! Holott ha valóban olyan undorító lenne a dolog, álltó nap köpködnünk kellene. Jó, más testváladékok sem állnának ki hasonló próbát, de mégis... Mindenesetre, ha körbenéz a világban, a magyar ember megállapíthatja, hogy amit a pénz művel, az legalább ennyire gusztustalan.
A magyar ember egyik ismerősének azonban problémák voltak a nyálmirigyeivel, és ez szinte elviselhetetlenné tette mindennapjait, hiszen nyálkahártyája és nyelve állandóan kisebesedett, szüntelenül vizet kellett kortyolgatnia. Tehát éppúgy létszükségletünk ez a nem túl szívderítő nedv, mint ahogy pénz nélkül is vajmi kevéssé lehet létezni. A „nyál” metafora használata a pénz kapcsán egészen elképesztően érzékletes, ahogyan annak a magyar ember bankárok társaságában is hangot adott. A pénzemberek hümmögtek, és megfejthetetlen, udvarias mosoly terjengett az arcukon.
A magyar ember az angol jövevényszavak esetében sem vaskalapos, bár nagy tömegben kétségkívül idegesítően hatnak. Ma már „Bóbita, Bóbita lájkol”, a számítógép egere pedig kiül a ház elé az „egérpadra”, bár az angol „pad” szócskának semmi köze az ücsörgéshez, talán inkább az alváshoz, lévén hogy párnát jelent. A szó átvétele bármily véletlenszerű, az okosan ücsörgő egérke képe kimondottan aranyosra sikerült. Ha kicsit jobban elmerülünk ebben a nyelvi dzsungelben (dzsangl), simán megeshet, hogy az ember jó fílingesre belövi a sérót, aztán lebizniceli a nagy zsét, majd denszel, mint állat, ríltájmban nyomja a flesset... Ha minden egyes szót lecserélünk annak angol megfelelőjére, nos, az is egy tájszólás... A magyar ember rockzenész ismerőse mesélte, hogy nagy garral próbáltak tojásos dobozokkal kibélelt kis garázstermükben, mikor bejött egy hosszú hajú, éjjel is napszemüvegben járó, talpig bőrcuccos kemény fiú, és ily szavak fakadtak ajakán: Kúl ez a plész, csak kicsit kevés itt a lájtsz...
LACKFI  JÁNOS

Tanácsok kezdő nyelvhasználóknak

Sose mondd, hogy kötve hiszed,
mert lekötöz a gyerek,
se azt, hogy csipkedje magát,
mert csíp magán nyílt sebet.

Sose mondd, hogy villamosról
éppen leszállni akarsz,
mert a gyerek úgy lelök majd,
szállsz, és százfelé szakadsz.

Sose mondd azt, hogy ma sajnos
lefújjuk a nagyikát,
mert a gyerek légyirtóval
végbevinni nekilát.

Sose mondd, hogy valamitől
falba vered fejedet,
mert a gyerek megfog és a
vakolatba vereget.

Sose mondjad a gyereknek,
azt, hogy törje a fejét,
mert majd kalapáccsal veri
koponyáját szerteszét.

Sose mondd, hogy a szemedet
kevés pénzzel szúrták ki,
mert a gyerek fog egy nagykést,
és nekiáll szurkálni.

Egyáltalán, a gyereknek
semmit se mondj, ha lehet,
mert szó szerint vesz majd mindent.
Humora nincs. Csak neked.