Vajon ezek a tisztségek a közösségeinkért való aktív szerepvállalást jelentik, vagy csupán nagy fizetéseket, különnyugdíjakat s a bukaresti általános nemzeti stratégiába való belesimulást? Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök válasza erre így hangzott: ha a jövőben újra terítékre kerül a régiósítás kérdése – márpedig nagykoalíció esetén ez esedékes –, a magyar többségű megyék megszűnnek, mindenhol kisebbségbe kerülünk, helyi szinten sem lesz meg az az intézményes háttér, amely eddig működtetni tudta az erdélyi magyar szellemi műhelyeket. A magyar parlamenti képviselet ezt megakadályozhatja, mindegy, hogy szociáldemokratákkal vagy liberálisokkal kell szövetkezni hozzá. A kormányra kerülés tehát fontos, de csupán eszköz. A cél: olyan irányban befolyásolni a bukaresti döntéseket, hogy Székelyföldnek jó legyen.
Nem először vitáznak erről Tusványoson. A nyári szabadegyetemben az a jó, hogy vitázni lehet, és ezekben valahogy minden felszólalónak igaza van. Annak is, aki egy-egy beszélgetés végén így sóhajt fel: „mára eleget hallottam, inkább iszom egy sört...” Itt első kézből találkozhatunk egyes nézőpontokkal, ezek képviselői pedig olyan meggyőződéssel adnak hangot véleményüknek, hogy hiszünk nekik. Ha nem is értünk egyet mindennel, valahogy elfogadjuk a másik igazságát. Mintha nagyobb szabadságunk és több jogunk is lenne a szabadsághoz a szabadban. Az együttlét, a közös múlt, a közös értékek itt valahogy az érdekeket, célokat is közelebb hozzák egymáshoz. Itt a magyar közélet krémje jól megfér a székelyföldi települések hobói mellett. A délelőtti viták egyes felszólalóiból néha olyan ismeretanyag sugárzik, hogy a hallgató kedvet kap elvégezni egy újabb egyetemet, az éjszakai életben pedig nagy eséllyel találkozhatunk olyanokkal, akik elfeledtetik az emberrel a délelőtti okoskodásokat, és arra inspirálják, hogy pihenésre használja a nyár minden pillanatát.
Ezeknek a mindenkori ellentéteknek a vonzásában alakult ki Tusványos jellegzetes arca.