Észrevétlenül ment el, tapintatosan. Egyik pályatársunk felajánlott segítségét sem vette igénybe, pedig amikor néhány hónapja feleségét búcsúztattuk, megígértük, hogy most rajtunk a sor. Kihívásokkal teli, küzdelmesen nehéz sorsú, egykori állami magyar színházunknak évtizedeken át hűséges társa, barátja volt. A román sajtóban meg műsorfüzeteinkben szigorú, de mindig tapintattal megfogalmazott, őszinte szóval volt társunk. Nehéz helyzetekben is. Hiszem és remélem, hogy akik az emberpróbáló, nehéz években ismerhették, azzal a tisztelettel őrzik emlékét, amit megérdemel az, aki embertársának másságát, kultúráját, anyanyelvét és hitét úgy tisztelte és becsülte, ahogy Deac Marius tette.
László Károly