Csak idő kérdése volt, hogy mikor ér csontig a kés az egészségügyben, mikor derül ki, hogy tarthatatlan a helyzet. A tavaly őszi Colectiv-tragédia előtt csak szórványosan került egy-egy kínos ügy nyilvánosságra, azóta viszont egyik leleplezés a másikat éri, és világos már, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, hanem általános jelenségekről, azaz maga a rendszer hibás.
A politikai botrányokon még lehet nevetni, ha ferde szájjal is, de ezúttal a bőrünk, az egészségünk, az életünk a tét, és sajnos, erről is a politikai osztály, illetve annak nemtörődömsége tehet. Miért is működne valami jól ebben az országban, amíg irányítóit a legkevésbé sem foglalkoztatja, hogy rendet, átláthatóságot, hatékonyságot teremtsenek legalább a rendelőkben? Amíg a döntéshozók agyában nincs higiénikus rend és tisztaság, addig nem reménykedhetünk abban, hogy egyik vagy másik ágazatot, épp az egészségügyet elkerüli a káosz, hanyagság, korrupció. Sőt: miután évtizedek óta ezen spórol az állam, itt még nagyobbak a lemaradások, mint az infrastruktúrában, még lassabban és kínkeservesebben araszol a kórházak korszerűsítése, mint az úthálózaté, és még fonákabb viszonyok uralkodnak, mint másutt. Mi hasznuk például a folyton leblokkoló elektronikus kártyáknak, amikor a hivatalokban még papírokat tologatnak, és a leukémiás betegnek perelni kell a kezelésért?
Elméletileg jó, ha kiderülnek a mulasztások, visszaélések, panamák az egészségügyben is, hiszen amíg a kitakaríthatatlan, széteső kórházak, pancsolt fertőtlenítőszerek, áramütést okozó sebészi eszközök, kukacos sebek, elcserélt vércsoportok, elzárt vagy hiányzó orvosságok, hámló falak, rozsdás ágyak, leírhatatlan matracok, lekenyerezett orvosok mind suba alatt maradnak, lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne – „valóban, a körülmények nem ideálisak, de mindent megteszünk” –, és el lehet halasztani a rendteremtést, sőt, a gondolkodást is, csakhogy itt betegek, szenvedő emberek, gondatlanság, lelkiismeretlenség, pénzhajhászás miatt életüket vesztő vagy életveszélybe kerülő személyek, velük gyötrődő hozzátartozók sorsa a tét, ezzel játszani még a Balkánon is megengedhetetlen.
Tudják ezt Bukarestben is, időnként próbálnak ezt-azt bevetni, e hónaptól például megemelték a munkabéreket, mert – tetézve az országos nyomorúságot – a hivatásuk iránt elkötelezett, túlhajszolt és megcsömörlött orvosok, nővérek, ápolók ezreinek kivándorlása miatt már az alapellátás is veszélyben forog. De ez is csak olyan félszeg toldozgatás, mint minden Romániában: kormányrendelettel módosítják a törvényt, az egyik jogszabály ellentmond a másiknak, az alkalmazási útmutatók késnek, ködösek, az egész nem a letisztulást szolgálja, hanem a zűrzavart növeli.
Lehet, ez a sokkterápia kell ahhoz, hogy javulás álljon be a román egészségügyben. Csak éljük túl...