Sokáig abban a tévhitben éltünk: ha valamiféle jobbacska beosztást akar elnyerni az ember, ahhoz felkészültnek kell lennie – miként Lenin elvtárs is mondotta volt –, tanulni, tanulni, tanulni kell. Aztán lassacskán megszokhattuk, hogy a képzettség nem is oly fontos, ahogy képzeltük. Ezért is csappant meg az iskolák tekintélye, a tanulás becsülete. Az érettségin sajnos már puskázni, másolni sem lehet, így némi tanulás nélkül nehéz megszerezni az érettségi diplomát. (Doktorátust másolással annál könnyebb.)
A választásokkor a szavazókat nem nagyon érdekli az indulók felkészültsége, a lényeg, hogy a jelölt tudjon szép nagyokat ígérni. Aztán, ha a megválasztott pártja hatalomra kerül, úgy fogják osztogatni politikai alapon a különböző tisztségeket, beosztásokat a hozzátartozóknak, ismerősöknek, barátoknak, mint temetésen a gyászjelentőt. Az így polcra kerültek, különösen később – ló döglik, hám ürül –, a maguk során szintén nyámjaikat alkalmazhatják a kisebb beosztásokba is.
A fontosabb funkciók megőrzése végett újabb választásokkor el lehet vándorolni egyik pártból a másikba. Ezért sokan úgy változtatják a pártjukat, mint más a gatyáját. De azért vannak kivételek is. Egy jó beosztást meg lehet szerezni némi vesztegetéssel, és aztán meg lehet őrizni hatalommal való visszaéléssel.
Elég ritkán történik meg olyasmi, mint nálunk 2008-ban, amire csak most derült fény. A történet egyik főszereplője, a hírhedt Sorin Ovidiu Vântu (SOV) (van-e, aki e nevet nem ismeri?) vagyonát akkoriban kb. 800 millió euróra becsülték. Emlékeztetőül megemlítem: ő az Országos Befektetési Alapot zsebelte ki úgy, hogy még börtönbe sem ült miatta. Azzal altatta a népet: „Tente, mert a befektetési alap dolgozik helyetted!” És sokak éberségét elaltatta ezzel, azóta is hiszik: Romániában alvással is lehet pénzt keresni. Aztán arra ébredtek, hogy akár a másik szélhámia, a Caritas, az Országos Befektetési Alap is bebukott. Hősünknek voltak más üzelmei is, ami miatt ebben a nyári kánikulában a hűvösön csücsül (néhány évig) egyik bizalmi emberével egyetemben, aki most a kisebb büntetés reményében a börtönben kitálalta a küblit, akarom mondani: egy megvesztegetési ügyet. Elmondta, hogy főnöke, Vântu, alias Szél(hámos) utasítására egymillió eurót adott a képviselőház akkori szépreményű fiatal elnökének, Bogdan Olteanunak azért, hogy a Duna-delta kormányzójának a Vântu által kedvelt újságírót (Liviu Mihaiut) nevezzék ki. A vád szerint a pénzt a bizalmi ember a Nemzeti Liberális Párt székházában adta át. Nem lehetett könnyű, mert ennyi pénznek van némi súlya, és amint a mellékelt ábra mutatta, nyomott is valamit a latban a kineveztetésnél. Vântu azért ültettette kormányzónak az illetőt, mert abban reménykedett, hogy ha őt kinevezik a deltába kormányosnak, akkor neki simábban fognak menni oda tervezett ügyletei (úszó benzinkutak, luxusüdülők stb. engedélyeztetése). Bogdan Olteanut odaröppentette luxusjachtjára saját helikopterén, ahol megtárgyalták az ominózus kinevezés ügyét. Olteanunak közbe kellett járnia keresztapjánál, az akkori miniszterelnöknél a kinevezés ügyében. És ez sikerült is neki. Következő évben aztán más lett a miniszterelnök, az újságírót (aki amúgy sem volt megelégedve fizetésével) felmentették a dunai kormányzás terhe alól. Hőbörgött is ezért Vântu: elvesztegetett egymillió eurót, potyára. Még egy második milliócskáról is regélnek ugyan, de az eltűnt, mint szamár a ködben. Közben mostanig Bogdan a Román Nemzeti Bankban pakolászott mint alkormányzó, ahová politikai alku árán került. Ott sem lehetett rossz neki, mert csinos fizetés üthette markát, ha a kormányzó havi jövedelme 13 601 euró. Most házi őrizetben csücsül, s elmélkedhet a szerencse forgandóságán. Mi is töprenghetünk azon, hogy ha nálunk különféle magas tisztségekbe pénzért neveznek ki bizonyos személyeket, akkor azok a hálán kívül vajon tartoznak-e a kinevezésekért, és ha igen, akkor azt szegények miként tudják leperkálni anélkül, hogy vaj kerülne a fejükre.