De vannak más szempontok, melyekre érdemes lenne odafigyelni. Például, hogy mennyire vagyunk hazafiak a hazai termékek vásárlását illetően. Magyarán a kérdés: szívesebben vásároljuk a székelyföldi, erdélyi, romániai gazdák termékeit, vagy a szebben csomagolt, de ki tudja, milyen minőségű külföldi áru mellett döntünk?
A tapasztalat lesújtó. Az még érthető, hogy a városlakók áruházakból beszerzett termékekkel töltik fel hűtőiket. De az semmiképp nem érthető – és el nem fogadható –, ha már faluhelyen is nagyon sokan üzletből vásárolják a tejet, a tojást, sajtot, még a szalonnát is. Közben a szomszéd nyakára romlik mindez. A tehenes gazdánál egy lej ötven baniért lehet megszegődni a tejet, ha kell, haza is viszik. A házi tojás ötven bani, mindig friss, nem tápos tyúk tojta. A szalonna gabonán nevelt disznótól származik, természetes fűszerekkel pácolták, fakorpával füstölték, a sajt friss füvet legelő tehén tejéből készült. De ez mind nem jó. Jó viszont a kartondobozba csomagolt, lezsírozott tejporból készült tej négy lejért, a tápos, műtyúktól és -disznótól származó tojás és szalonna, a növényi zsírokból kotyvasztott sajt.
És mindeközben a mi gazdáink panaszkodnak, hogy nem tudják értékesíteni terményeiket, termékeiket. Közösségi feladat kell legyen, hogy a szomszédban, a faluban megtermelt élelmet vásárolja mindenki. Ha mi nem karoljuk fel termelőinket, kinek a segítségére támaszkodhatnak? Senkiére. Fel kell számolniuk gazdaságukat, előbb-utóbb áruba kell bocsátaniuk portékájukat. És akkor azon fogunk sírni, hogy milyen messziről érkezett szomszéddal áldott meg a Fennvaló…