Vagy mikor a vállalkozó szellemű tanár, tanító hasonló táborozásra vihette osztályát, hogy megismertesse velük a természetben élés szépségeit? Mikor bográcsban készült az ebéd, vacsora a frissen szedett gombából, a patak volt a fürdőszoba? A mai gyermekeknek erre esély sem adatik, legfeljebb ha szüleik vállalkoznak a hasonló kalandra, szervezetten csak panziókba, agyonellenőrzött táborhelyekre viheti őket a pedagógus, ha van mersze, energiája belevágni és végigjárni a szervezés agyonbürokratizált útvesztőjét. És, ha van benne kellő kalandvágy, beszerez minden papírt, akkor sem biztos, hogy a kikapcsolódásra szánt néhány napot nem keserítik meg ellenőrök. A fogyasztóvédők a román feliratok sokaságát vizslatják, más szervek pedig belekötnek mindenbe, amibe lehet. Így lesz a vidám néhány napból keserű emlékű vakáció.
Hol vannak azok az idők, amikor még a gyermeket bátran kicsaphatták a tömbház mellé játszani? Biciklizett, nyűtte az ócskavasból készült hintákat, lipinkákat, és ha leesett, senki nem a hivatalokban kereste a felelőst. Bekötözték a felhorzsolt térdet, összekapcsolták a betört fejet, és zajlott az élet tovább. Ma már ott vannak a modern, „gyermekbiztos” játszóterek, ám minden veszélytől csak akkor óvhatjuk meg csemeténket, ha négy fal közé zárjuk, hisz teljes védelem nem létezik, bármikor leeshet, megütheti magát, nagyobb baj is történhet, mint nemrég Sepsiszentgyörgyön, amikor egy kisfiú ujját veszítette. Oltalmat az eset miatt kikövetelt kerítések sem nyújthatnak, hiába zárjuk ketrecbe az apróságokat, címkézzük tele veszélyt jelző feliratokkal az olvasni sem tudó kicsinyeknek a játékokat, baleset akkor is bekövetkezhet.
Romániában nagyon sok minden nem működik, és nagyon sok dolog rosszul megy. Szükség van az ellenőrzésekre, ám immár mintha átestek volna a ló túlsó oldalára. Védelmünk érdekében úgy próbálják agyonszabályozni életünket, hogy az lassan élhetetlenné válik, minden szépség, ösztönösség kivész belőle. Mint annyi más esetben, a fejlett nyugat majmolása, az Európai Unió által követelt megkötések túlbuzgó alkalmazása szivárog be mindennapjainkba, a hivatalok pedig fontosságuk teljes tudatában dolgoznak. Nagyon sokszor ott, ahol semmi szükség rájuk. Egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy a büntetés már nem eszköz, hanem cél, a bírságot kiszabó nem jobbítani kíván, hanem betartani, bosszút állni. A biztonság, a rend csupán ürügy, hogy megmutassák: ott vannak, figyelnek, bármikor lecsaphatnak. Újra és újra bebizonyítják: nem értünk vannak, hanem ellenünk.