Egyszerűen hozzánk szegődött, mégpedig azzal, hogy ő szeretne tőlem nadselű gondolatokat tanulni. Mintha bizony ezt lehetne is tanulni. De hát ezzel csak be akarta magát hízelegni nálam, mert ismerem én Matyit: nem vonzotta őt sem nadselű gondolat, sem a természet szépsége, de igenis vonzotta Cenci néni tejszínhabos kávéja.
Hogyan füstölhetném ki, ezen törtem a buksimat, ezen törte Andris bátyám is. Emerencia nénit sikerült kifüstölnünk a békával, de Majmonidesz Matyi jó pofát vágott ahhoz is, amikor a libaúsztatóba talicskáztattuk, s következő vasárnap megint ránk ragadt.
Nagyokat ásítva lézengtünk a kertben, nem tudtuk, mit kezdjünk.
– No hallod, Öcsike, szólalt meg végül Majmonidesz, úgy látszik, kifogytál a nadselű gondolatokból. Hát legalább valami játékot eszelj ki.
– Játékot? – kérdeztem, s e pillanatban a kertészház mellett egy csebret pillantottam meg. – Mit gondolsz, nem volna kedves, ha például megtennénk ezt a csebret kosárnak…
– Nos, nos?
– Igenis, kosárnak, amely tele van almával, s annak a tetején ülne egy cukros, kacagós kis baba. Andris meg én megfognánk kétfelől a cseber fülét, s vinnők a kerten végig.
– Nadselű, nadselű – lelkesült a buta Majmonidesz, de hol a cukros, kacagós kis baba?
– Hol? Itt, la! – mutattam Majmonideszre. Te leszel a cukros, kacagós kis baba.
– É-én?
– Te, te, te. A vendégé az elsőség. Utánad majd Andris lesz a cukros, kacagós kis baba, végül, hehehe, én.
– Nadselű, nadselű! – tapsolt Majmonidesz, s alig fogtuk meg a cseber fülét, már rá is ült a szélére. Nekem is csak ez kellett, kacsintottam Andrisnak, ami annyit jelentett: rajta, Andris! – azzal elkezdtünk vágtatni veszettül, mégpedig egyenest a libaúsztató felé.
– Nem! Nem! – rémüldözött Matyi. – Megálljatok, csirkefogók! Kézzel-lábbal rugdalózott Matyi, de mennél jobban rugdalózott, annál hátrább s lejjebb esett a cseberbe, s mikor a libaúsztatóhoz közeledtünk, megint kacsintottam Andrisnak, ez meg azt jelentette: Hirtelen befordítjuk a pocsolyába, bátyó! Majmonidesz azonban nem olyan buta, amilyennek látszik, egy kétségbeesett magalendítéssel ki akart ugorni a cseberből, előre is lendült, de ugyanakkor vissza is lendült, mégpedig fejjel lefelé és... és szörnyű pillanat volt ez, nagyapóka lelkem, mindketten megdermedtünk, mert hallgasson csak ide: a cseber feneke kiesett, s Matyi fejjel csobbant a libaúsztatóba.
Rettenetes látvány tárult elénk, amikor Majmonidesz kikecmergett a fürdőből, oly rettenetes, hogy elszaladtunk, ha Majmonidesznek egyszer életében nadselű gondolata támad és keblére ölel minket.
A továbbiakat Cenci néni intézte el a fürdőszobában. Mi estefelé kerültünk vissza. – No, kacagott Cenci néni, ezt a majmot nadselűen kifürdettétek – ez sem jön ide!
Amint tetszik látni, nagyapóka lelkem, Cenci néni őrömében egy új szóval gazdagította a magyar nyelvet: a kifüstölés mintájára megcsinálta a kifürdetést. De a fő, hogy Matyit csakugyan úgy kifürdettük, hogy többet nem jött ki a Rózsadombra.

 A másolat hiteléül: Elek nagyapó