nemEZ — a hallgatni való muzsika

2008. május 16., péntek, Magazin

Egy tavalyi székelyudvarhelyi fellépésen

Tavaly áprilisban sepsiszentgyörgyi, szegedi és marosvásárhelyi zenészek úgy határoztak, hogy a nagy távolságok ellenére közös muzsikálásba fognak. Kátai Judit (ének, hegedű), Könczei Jenő (billenytű), Orbán Ferenc (hegedű, gitár), Kerezsi Csongor (basszusgitár) és Kátai Jocó (dobok) már jó ideje ismerte egymást, és egymás zenei örökségével is tisztában voltak, de az, hogy már első próbájuk után megtalálták a közös nyelvet és kifejezésformát, még őket is meglepte.

A hegedű, a gitár, a basszusgitár és a billentyűs hangszerek, na meg Judit sajátos hangja úgy illett össze, úgy egészítette ki egymást, hogy rögtön nyilvánvalóvá vált: az elkezdett munkát nemcsak érdemes, hanem kötelező folytatni. A munkának gyümölcse most érett be, Ötösfogat címmel a múlt héten jelent meg első lemezük. A felvételek februárban Budapesten a Kormorán gitárosa, Szabó Miklós stúdiójában készültek, itthon a sepsiszentgyörgyi Tempo Kiadó adja ki, borítóját Kolumbán Hanna tervezte.

Első sikerüket ősszel a budapesti Becherovka Tehetségkutatón érték el, ahol a második helyezést szerezték meg, majd Közép-Kelet-Európa legnagyobb tehetségkutató versenyén, a Live Awardon szerepeltek remekül. A magyarországi döntőn ― kétszáznál több banda indult ― kategóriájukban második helyezést értek el, s ennek köszönhetően Bécsben léphettek fel. Azt, hogy ott az elődöntőig jutottak, óriási erdeményként és elismerésként tartják számon. Részben ennek a számlájára írják, hogy megérkeztek az első koncertfelkérések. A dalok nem a szokványos módon készülnek. Előbb a ritmusban egyeznek meg, majd ahhoz alakítják a népzenei gyűjtemények közt megtalált szöveget, vagy éppen a barátok, családtagok által énekelt népdalt. A feldolgozás ellenére, bármennyire is érezhető a billentyű biztosította dzsesszes életérzés, a színes basszusgitár, az autentikusan szóló hegedű és az ízes improvizáció, még mindig jól felismerhető és fellelhető a hagyományos ritmus. Kátai Jocó elmondása szerint koncertjeik sikere is ezzel a jól eltalált keveréssel, a nemEZ-es ,,ízzel" magyarázható. Véleménye az, hogy az embereket ma is ugyanaz érdekli, mint rég, s ezt ahhoz hasonlóan is fogalmaznák meg, de hogy feltétel nélkül elfogadják, ahhoz új, modernebb köntösbe kell a dalokat öltöztetni. Ezzel ellentétesen viszonyulnak viszont a szöveg hiteles közléséhez; hitük szerint a csodálatos, szívhez szóló, néhol egészen furfangos szövegeket a maiaknak is eredeti formában kell megismerniük.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-05-16: Magazin - Puskás Attila:

Spirális orgona

A Borvíz utca egyik kertjében vettük lencsevégre ezt a furcsán megcsavarodott törzsű és ágú orgonabokrot.
2008-05-16: Magazin - Páljános Mária:

Lacrimosa-koncert

A német Lacrimosa együttes július 18-án Nagyszebenben, az Artmania Fesztiválon koncertezik.