Nyárutónak is nevezhetnénk augusztus végét, mert a globális változások miatt idén hamarabb őszies képébe öltözik a nyár. Az aratás a végét járja, ám a mező még tele terményekkel, kapásokkal, az aszály sanyargatta legelő miatt megapadt a tejhozam – panaszkodnak a gazdák. A falvakban készülnek újzsenge ünnepére, Aldobolyban és Sepsiszentkirályban a kultúrotthonok felújításán a kánikulában is folyik a munka.
Mezőtetőn innen és túl
Van olyan ember, aki úgy halad át a Mezőtetőn, hogy semmi különös nem jut eszébe. Pedig ritka szép kilátás kínálkozik az Illyefalva és Aldoboly közötti magaslatról. Nem más ez a ma élő fiatal számára, mint a Baróti-hegységnek az Olt lapályára benyúló vonulata, az idősebbek pedig éppen elég sokat tudnak e helyről mesélni, ugyanis négy esztendeig, 1940 őszétől 1944 decembere között itt országhatár volt Dél- és Észak-Erdély, vagyis Magyarország és Románia között. Nehéz és háborús időket juttat ez a hely az idősebbek eszébe: jött az aszály, s bár magyar élet folyt e helyen innen, de „műrostos világ volt” – szokták mondani –, sem cukor, sem olaj, sem petróleum nem volt, gyertyát kellett önteni, sötétíteni az ablakokat, mert statáriális állapotot hirdettek, méterrel mérték az üzletben a medveszar-cukorkát, akkor ismertük meg a margarint és a zaharint, de nekünk, akik akkor kisiskolások voltunk, az Erdélyi indulót tanították az elemiben, amit vidáman énekeltünk, pedig nem is tudhattuk, hogy mit hoz számunkra. Az a vonat rég elment. Merőben más élet bontakozott ki Mezőtetőn innen és túl. Illyefalva községközpont lett, s a hozzá csatolt Aldoboly és Sepsiszentkirály elvesztette közigazgatási önállóságát. Ki sajnálja ma már azt: a jelenlegi körülmények között meg sem tudna élni saját zsírjából ez a két kicsi falu – mondogatják a maiak, jól van ez így!
Aldobolyban nagy nyári csend ülte meg vasárnap délután a falut. Az Erzsébet királyné emlék-gesztenyefái mögött felújítása felénél tart az egykori községháza épülete. Rég küzd az illyefalvi községvezetés, hogy megmentse az épületet a mának. A kivitelező cég csoportja láthatóan alapos munkát végzett. A felújítás értéke 10 305 000 lej, s a falufejlesztési alap uniós pénzéből nyerte az önkormányzat. Az épület északi oldalán színpad is alakul. Jaj, csak éppen oda jutna ennek a településnek magyar–román lakossága, hogy birtokába vegye a kultúrházat, s abban olyan mai művelődési élet bontakozzon ki, ami jót, emberit, értékeset hoz a faluközösség számára!
Nem született más fajta gondolatunk Sepsiszentkirályban sem. Itt még csak a falak konszolidálásával foglalatoskodtak a munkások, de a falu annak is nagyon örvendett, ijedtét vette ugyanis a dolognak, mert belső műszaki megoldások változtatása miatt ideiglenesen szünetelt a munka. Látogatásunk idején már újra dolgozott a kivitelező vállalat csapata.
– Mi lesz a szentkirályi kőhíddal? – kérdeztük Fodor Imre polgármestert.
– Az is soron következik – felelte. Nem a kultúrházakat felújító cég fogja végezni, a napokban megkezdjük a közbeszerzési eljárást, megmenekül-megújul tágas e vidék közlekedés- és építészettörténeti emléke.
Újzsengére készülnek az Alvégen
Illyefalván, Aldobolyban és Sepsiszentkirályban is augusztus végén ünneplik az újkenyér napját a református gyülekezetekben, az unitáriusok ebben az évben szeptember 25-én, Szent Mihály vasárnapján tartják az őszi hálaadás ünnepét.
– Illyefalván augusztus 28-án tartjuk az istentisztelettel egybekötött új-zsenge ünnepét – közölte Gáspár-Babos Etele Tamás illyefalvi református lelkipásztor. Az újkenyér ünnepének felemelő templomi hangulatát csak emelni fogja a jubileumi konfirmáció, amikorra meghívtuk, külföldről pedig hazahívtuk a 25, 50 és a 75 évvel ezelőtt konfirmált személyeket egy bensőséges hangulatú találkozóra. A jelenlevők megújítják konfirmációi fogadalmukat, megkoszorúzzák elhalt rokonaik-barátaik síremlékeit. A Várkertben lesz az ismerkedés/újraismerkedés, itt beszámol mindenki az elmúlt évek/évtizedek családi eseményeiről, s közebédre terítenek.
Az erdélyi keresztények újzsenge/újkenyér ünnepének eredetével kapcsolatosan több vélemény látott napvilágot a lepergett évszázad alatt. Nem célunk, hogy visszavezessük ezt az ünnepet az egykori aratóünnepek idejére, az sem, hogy keressük a közöttük levő kapcsolatokat. Napjainkban újabb gondolatokat ébreszt bennünk ez a nap, amikor hálát adunk azért, hogy elégedettek háromszéki termelőink a kenyérgabona idei hozamával. Találónak tartjuk idézni néhai Csiha Kálmánné imájának azt a részét, amikor köszönetet mond a Mindenhatónak az új kenyérért. „Ha jó termés van, s gazdagon ontja a szemet a kalász, akkor bőven van kenyér az asztalunkon, de ha elveri a jég a búzamezőket vagy tartós aszály nehezíti sorsunk, Te akkor is gondot viselsz reánk. Lehet, hogy nem tudjuk hetekre előre, hogy mit eszünk, de a mindennapi, a betevő falat, mi sem tudjuk, hogyan és honnan, mégis kikerül (...). Légy Te, Urunk, mindig megterített asztalunk vendége, hogy áldott legyen hajlékunkban a kenyér és a munka, a szeretet és a beszéd, a bőség vagy a szükség. Ezért a hálaadás e szép napján sokakkal együtt hadd imádkozzunk így: Köszönjük (...) a gondviselésről beszélő kenyeret, s taníts megelégedettnek lennünk életünk minden napján. A Te kezedbe helyezzük családunk és népünk kenyerét, családunk és népünk szebb jövendőjét.”
