Demeter J. Ildikó
Még véget sem ért a parlamenti vakáció – a szenátus szakbizottságait ugyan összehívták, de a honatyák nem tartották érdemesnek megjelenni a munkahelyükön, valószínűleg fenékig ki akarják élvezni a nyár utolsó gondtalan napjait –, de a kampány már megkezdődött, és mindjárt az egész földrészre kiterjedő botránnyal: a tavaly ősszel mellékvágányra került Victor Ponta volt kormányfő egyszerre két gyújtogató erejű kijelentést is tett.
A hatás nem is maradt el: a külföldön élő románok – akik a szociáldemokraták ifjú titánja szerint többször sorba álltak a 2014-es elnökválasztáson, hogy a tévében szerepelhessenek – gúnyos megjegyzései ellepték a világhálót, és valószínűleg pártja sincs elragadtatva, hiszen ezzel csak a liberálisok malmára hajtja az amúgy is inkább jobbra húzó diaszpórát.
Zavarossága mellett ugyanilyen meggondolatlannak látszik a másik megjegyzése is, amivel Ponta nem kevesebbet sugallt, minthogy tavaly ilyenkori helyettese és szellemi mentora, Gabriel Oprea volt belügymiszter (akit szintén plágiumon értek, mint kedves tanítványát) erőszakkal nyomta volna el a Colectiv-tűz utáni tüntetéseket, ha ő le nem mond. Mert olyan jelek voltak, hogy valakik fel akarnának gyújtani fontos állami intézményeket. Hát ez már bűnvádi kategória lenne, ha nem tudnánk, hogy egy sértődött elme szüleménye. Egyelőre ugyanis csak Oprea ellen sokasodnak a vádak, de a leghalványabb jele sincs annak – ebben az országban, ahol egy magyar felirat, székely zászló, parkbővítés és prefektusi különbejárat miatt is egyre-másra indulnak eljárások –, hogy bárki gyanús egyént vagy csoportot vizsgálnának azért, mert a korrupció elharapózásáért felelős szerveknek nem csupán képletesen akart befűteni. Ilyesmivel dobálózni egy felelős személynek nemhogy nem illik, nem is tanácsos.
Igaz, hogy elsősorban saját magát járatja le ez az államférfiúi álmokat kergető diplomahamisító, akinek komolytalanságánál talán csak pimaszsága nagyobb – derűs nyugalommal jelentette be azt is, hogy kész indulni a választásokon –, de a szomorú az, hogy támogatói is vannak, noha kétharmados többséggel rendelkező kormányfőként sem hozta, amiket ígért: alkotmánymódosítást, közigazgatási reformot, régiósítást, decentralizálást, az államosított ingatlanok teljes visszaszolgáltatását, autópályákat (köztük a Comarnic–Brassó szakaszt, amelyre még terv sincs, pedig jóformán ki sem dugul); képviselőként sem választókörzete felemelkedését szolgáló projektjei, hanem hiányzásai magas számával került az első vonalba.
Szánalmas is lehetne mindez, ha nem lenne ijesztő. Hogy a bukott Victor Ponta még mindig jelentős szereplője a hazai közéletnek, és pártja sem igyekszik szabadulni tőle, azt jelzi: a politikai osztály megújulásában, megtisztulásában balgaság reménykedni.
És ez rossz kilátás.
