Szörnyű dolog történt mostanában, édes nagyapókám, nevezetesen: Cenci néni kedves kanárija, a Mici, aki oly gyönyörűségesen fütyült, hogy bátran fel lehetett volna léptetni az Operában, szívszélhűdésben jobblétre szenderült. Igen, szívszélhűdésben.
Úgy történt ez a megrendítő eset, édes nagyapókám, hogy Cenci néni nagy tiki-takarítást rendezett, és ezzel kapcsolatban Máriskó, aki a nagyapó falujából jött fel Pestre, sőt annál is feljebb: a Rózsadombra művelődni, a falról levette Mici kalitkáját, s letette az asztalra. Hiszen, egyéb sem kellett az ebadta Cirmosnak: felugrott az asztalra, irigy mérgében, hogy nem juthat Micihez, egymás után háromszor is ráfújt, amitől szegény Mici szörnyen megijedt, oly szörnyen, hogy a szíve megrepedt. Legalábbis Cenci néni így mondta: megrepedt, s azt is mondta, hogy ez a legszebb halál, s meglásd, Öcsike, az én szívem is megreped, mert úgy szerettem Micit, mint tégedet. Én erre sírva fakadtam és megesküdtem, hogy a Cirmost keményen megbüntetem. De hogyan? Arról szó sem lehetett, hogy megverjem, mert hiszen nemcsak a világbékének, de az állatvédelemnek is apostola vagyok…
– Nem, nem, megverni nem szabad – mondta Andris, aki ekkor szintén kijött Cenci nénihez –, a büntetésnek valami nadselű módját kell kieszelnünk.
Hiszen, tudja már, édes nagyapókám, hogy csak hallanom kell a nadselű szót, s már kész is a nadselű gondolat. Most is kész volt. A szomszédságban van egy hentesbolt. Ott a világbéke céljaira kuporgatott pénzecskémből 20 azaz húszezer koronáért vettem egy nagy disznóhólyagot. Abba néhány apró kavicsot tettem, aztán felfújtam, Cirmost lefüleltem, Andris meg a farkára kötötte a hólyagot.
– No, most Cirmos, mehetsz világgá!
Hej, szegény világ, vetett ágy! – mint nagyapó szokta mondani mesemondás közben – Megfutamodott a Cirmos, mintha szemét vették volna, kiszaladt az udvarra, mindegyre rémülten fordult vissza a farka felé. S mennél jobban szaladt, mennél nagyobbakat ugrott ijedtében, annál rettenetesebben zörgött a kavics. Kétségbeesetten szaladgált jobbra, balra, előre, hátra, aztán egyszerre csak, mintha nadselűt gondolt volna, felszaladt a nyári konyha tetejére, hátha ott elmarad ez az ördöngös golyó vagy labda, vagy Isten tudja mi, de bizony az nem maradt el. Akkor még nagyobbat gondolt, leugrott a ház fedeléről.
No, de még csak most ijedt meg igazán Cirmos úrfi. Szerencséje, hogy észrevette Máriskó, aki művelődni jött Pestre, s már ki is művelődött, mert amikor Cirmost kihúzta a hordóból, mondá: Ná! Szépen kinézel, Cirmos! Pfuj!
Hát, azt hiszem, édes nagyapókám, hogy a Cirmos többet nem fog ráfújni semmiféle madárra, de azt is hiszem, hogy Máriskó, mire hazakerül, oly szépen fog beszélni, hogy még nagyapó sem fogja megérteni.
A másolat hiteléül: Elek nagyapó
