Kedves Géza, egy éve nem vagy közöttünk, most lennél nyolcvanéves, ha élnél. Kissé bizonytalan vagyok e levelet illetően, nem tudom, miféle címzést írhatok a borítékra. Remélhetőleg, ha szellemed egy bárányfelhőről figyel bennünket, felvidul.
Persze, a román posta — mint ahogy a világ egyetlen postahivatala sem — nem foglalkozik a másvilággal, őrültnek néznének egy ilyen címzés miatt. Mégis reménykedem, akárhol is vagy most, ahol vagy, mégiscsak kézbe veszed, és elolvasod levelem. Hát az elmúlt esztendő nem sok jóval örvendeztetett meg, egyre inkább kiderül, hogy a vadkapitalizmus és az ,,eredeti demokrácia" nem igazán vált be ebben a formában… Sok víznek kell lefolynia a Dunán s a többi folyón, amíg megszületik ebben a sokat szenvedett térségben a citoyen, a szabad, jogaira rátarti, értük küzdeni is képes polgár, amíg eltűnnek a szocializmus évadai alatt tenyésztett alattvalók, amíg elmúlik ez az alattvalói szemlélet, amely mindent az államtól vár… De hagyjuk a politikát, benned politikusként is igazán a türelmedet csodáltam. Azt, hogy céljaid eléréséért kompromisszumokra is képes voltál, de ezek a kompromisszumok soha nem öncélúan működtek. Az erdélyi politikai iskola hagyománya ez, ha van ilyen, Martinuzzi óta formálódik a térségben. Neked könyvkiadóként már volt tapasztalatod, ezt kamatoztattad a politikában is. Érdekes, ott több rosszhiszemű szándékkal találkoztál két-három esztendő alatt, mint Kriterion-igazgatóként húsz év alatt. Egyszer, emlékszel, még életedben leírtam, nincs olyan romániai magyar író, aki rossz szót mondana Rólad. (A haragvó és bosszúálló dilettánsokat most hagyjuk, rájuk amúgy is kár szót vesztegetni…) Egykori s érdekesen megújuló kiadód találkozóján voltam tegnap, Király Lacival emlegettünk, mindketten igen sokat köszönhetünk Neked, mint ahogy számtalan más romániai magyar író, történész, képzőművész, szociológus, néprajztudós is. Hiszen az általad, igen mostoha körülmények között irányított Kriterion működése tartotta bennünk a lelket, hogy érdemes… Ezt ma sokan patetikusnak érzik, még egy ilyen cinikus ember szájából is, mint amilyenné engem tettek a suhanó évtizedek… De ezt s az állandó kötéltáncot, amely pályádat oly emlékezetessé és különössé tette, hagyjuk. Remélem, még mindég remélem, hogy teljesül végakaratod, s papolci házad emlékházaddá válik. Bár minden bizonytalan, s mi, akik ismertünk és szerettünk, amúgy is halálunkig magunkban őrzünk. Az emlékház a jövőnek kellene, hogy tudatosítsa mindenkiben, ki voltál, és mit akartál, és mit tettél…
Szeretettel üdvözöl
Bogdán László
