Farkas Réka
Jól megérdemelt vakációjuk után ma visszatérnek munkahelyükre a képviselők és szenátorok. Egy egész napra, hisz péntektől már újra választókörzetükben, azaz otthon tevékenyked(het)nek. Frissen, kipihenve, költséges nyaralások után egyetlen kérdés emésztheti őket. No, nem az, mit tehetnek hazájuk, népük helyzetének jobbításáért, hanem, hogy miként csíphetnék el újabb négy évre jól fizetett és kevés munkával, felelősséggel járó eddigi posztjukat.
Lazán, vakációsan kezdik hát az új parlamenti ülésszakot a honatyák, s bár dolguk lenne elég, valószínű, bele sem lendülnek a munkába, hisz egy hónap múlva már újra szabadok, nem kell törvényalkotással strapálniuk magukat, kampány következik, ami sokkal fontosabb feladat számukra. Szó sem esik az elfogadásra váró jogszabályokról, pedig bőven akadnak, csak idén 680 új javaslatot terjesztettek be, és ezek közül 235 még a bizottságokhoz sem jutott el. S ekkor nem is említettük a régóta ide-oda tologatott, eltemetett tervezeteket, magyar vonatkozású is van köztük jó pár – például a már el is feledett kisebbségi törvény, amely a szakbizottságok süllyesztőjében veszett el, illetve az autonómiastatútum, amely az RMDSZ asztalán– és nem a fiókban, amint azt Kelemen Hunor elnök hangsúlyozta – várja a beterjesztés megfelelő pillanatát.
Munka lenne hát, de nincs, aki dolgozzon, és ha az elmúlt másfél-két év történéseire visszatekintünk, ez talán nem is olyan nagy baj. Sok hasznosat ugyanis azalatt sem tettek, elsősorban a saját és klientúrájuk érdekeit szolgáló jogszabályokra összpontosítottak, és csekély munkaidejük sok-sok óráját lefoglalta a kollegialitás, menteni kellett korrupcióval megvádolt társaikat. Keveset hallhattunk a valós munkáról – folyt-e ilyen egyáltalán? –, annál többet a botrányokról, cirkuszokról, és alig tudunk valamit választottjaink elmúlt négyesztendős tevékenységéről. Többségük mégis visszavágyik, újabb mandátumra pályázik ősszel.
Talán soha nem volt ilyen mélyponton a parlament, választottjaink megítélése, mint jelenleg, mégsem próbálnak bár a látszaton javítani. Úgy érzik, nem szükséges eljátszaniuk, hogy dolgoznak, hogy szavazóik érdekeit képviselik. A szelektív kollektív memóriára alapoznak, arra, hogy hiszékeny a nép, belekapaszkodik minden reménysugárba. Elég hát sokat és nagyot ígérni, jól helyezkedni pártjukban – vagy egy másik, esélyesebb alakulatban –, majd újabb négy évig élvezhetik a parlamenti bársonyszék nyújtotta előnyöket: a magas fizetést, a hosszú vakációkat, a kevés és soha számon nem kért munkát. A ma kezdődő ülésszak csak főpróba a folytatáshoz.
