– Öt mérkőzésen vagytok túl a II. ligában, eddig három győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlegetek. Hogyan értékeled az eddigi teljesítményeteket?
– Azt gondolom, újonc csapatként eddig jól teljesítettünk, hiszen az első forduló kivételével sikerült pontot szereznünk, sőt, Afumaţi ellen is hozhattuk volna a három pontot, ha kicsit figyelmesebbek vagyunk. Clinceni ellen behúztuk az idei harmadik győzelmünket, szóval szerintem eddig jól teljesítettünk. A folytatásban is koncentrálnunk kell, minimalizálni a hibákat, és olyan ellenfelektől is rabolhatunk pontot vagy pontokat, akik papíron esélyesebbek.
– A Kolozsvári U csapatától Sepsiszentgyörgyre igazoltál, szóval azt is mondhatjuk, hogy hazajöttél. Könnyű volt meghozni ezt a döntést?
– Ebben az is sokat segített, hogy az U csődöt jelentett, és a negyedik ligában folytatják, én pedig szerettem volna legalább azon a szinten védeni, ahol eddig is, így örömmel fogadtam el a Sepsi OSK ajánlatát. Ez számomra mindenképp előrelépés, hiszen a csapat céljai megegyeznek az enyéimmel, plusz még egy pozitívum, hogy hazajöttem, és háromszéki csapattal szerepelhetek a másodosztályban.
– Milyen célokat tűztél ki magadnak erre az idényre, illetve hogyan látod a piros-fehér mezesek esélyét ebben a szezonban?
– Szeretném a lehető legjobban és leghatékonyabban segíteni a csapatot, illetve minél jobban hozzájárulnék a pontszerzéshez. Ha majd jövő júniusban visszatekintek erre az idényre, akkor tudjam azt mondani, hogy egy jó szezon van a hátam mögött, akárcsak a csapatnak. Úgy gondolom, számunkra az a legfontosabb, hogy elkerüljük a kiesést, viszont minél jobb helyezést érünk el a táblázatban, az annál nagyobb plusz nekünk, ami ahhoz is hozzásegít, hogy a következő idényben nagyobb célokkal induljunk, értem ezalatt az első nyolc hely egyikét, és a folytatásban akár még nagyobbat lehet majd lépni.
– Milyen együtt dolgozni Fejér Béla és Daniel Mutu kapussal?
– Bélával már gyerekkorunk óta ismerjük egymást, hiszen Kézdivásárhelyen csapattársak voltunk, Mutuval most ismerkedtünk meg, de jól kijövünk, minden rendben van. Segítjük és biztatjuk egymást edzéseken, igyekszünk javítani saját magunk és egymás hibáin is.
– Az eddigi teljesítményed alapján számtalan szurkoló figyelmét felkeltetted: a bravúros védéseiddel és kiváló indításaiddal. Terveid között szerepel az elkövetkező két-három évben is Szentgyörgyön játszani?
– Ha komoly tervek vannak, akkor továbbra is szeretnék itt maradni és minél hamarabb az I. ligában védeni. Jól érzem magam most a piros-fehér mezeseknél, játéklehetőséget kapok, és igyekszem minél többet bizonyítani. Eddig négy mérkőzésen védtem, és mindössze egy gólt kaptam, azt is a saját hibámból. Úgy gondolom, jó úton haladok, de továbbra is sokat fogok dolgozni, hogy az edző és a csapattársak lássák, bízhatnak bennem.
– Annak ellenére, hogy húszéves vagy, már megfordultál Brassóban, Tatrangon és Kolozsváron. Hol fejlődtél a legtöbbet, és hol érezted a legjobban magad?
– Azt gondolom, hogy a hat Kolozsváron töltött év alatt fejlődtem a legtöbbet. Ott az élvonalban is edzettem, voltak olyan kapusok, akiktől sokat tudtam tanulni, ellestem néhány mozdulatot. Brassóban és Tatrangon is szép élményeim vannak, de mindig is Kolozsvár állt a legközelebb hozzám.
– Mit tartasz az erősségednek és a gyengeségednek?
– A lábjátékom és a gyors reflexeim mindenképp erősségnek tartom, illetve a pozitív hozzáállásom is sokszor átsegített a nehéz pillanatokon. Egy játékosnak mindig van, amit javítania, amit folyamatosan fejlesztenie kell, viszont nekem a legnagyobb hátrányom a magasságom. Azt hiszem, ez kicsit visszahúz a karrieremben, mert fontos, hogy egy kapus minél magasabb legyen. Ez mondjuk nem tőlem függ, szóval ezt a hátrányt próbálom kompenzálni a folyamatos munkával, azért edzek, hogy egyre jobb legyek.
– Eddigi karriered során ki volt az a kapus, akire felnéztél és tanulhattál tőle?
– Kolozsváron volt szerencsém Emilian Dolha kapussal együtt dolgozni. Felnézhettem rá nemcsak a sport iránti elkötelezettsége miatt, hanem azért is, mert a pályán kívül, a hétköznapokban is példaértékűen viselkedett. Az országban több csapatban is megfordult az élvonalban, de védett Lengyelországban és Oroszországban is. Ő egy igazi profi, akivel együtt dolgozhattam nap mint nap, és láthattam, hogy a munka és a kitartás hová juttathat egy sportolót.
– Gyerekként ki volt a példaképed, kinek a játéka volt nagy hatással rád?
– Gyerekként mindenkinek van példaképe. Nekem a román kapusok közül Dănuţ Coman, nemzetközi szinten pedig Iker Casillas volt az, akinek a munkássága, kitartása és bravúros védései olyan szintet jelentenek, amelyet én is szeretnék majd elérni.
– Mióta űzöd ezt a sportot, és miért a kapus posztot választottad?
– Kilencéves voltam, amikor először kesztyűt húztam és kapuba álltam. Egy évvel később Kézdivásárhelyről Brassóba igazoltam, ahol három évet játszottam, majd a Kolozsvári U tagja lettem. Ahhoz, hogy a kapus posztot választottam, nagyban hozzájárult az, hogy négyéves koromtól cselgáncsoztam, így hozzászoktam az esésekhez. Apukám nagyon sokat foglalkozott velem, míg kicsi voltam, és Polgár László is rengeteg időt töltött velem, sokat segített abban, hogy az a kapus legyek, aki ma vagyok, nagyon sokat köszönhetek neki. Már az első pillanattól szerettem kapus lenni, és ez most sem változott.
– Szerinted mi a legfontosabb ahhoz, hogy valakiből megbízható, jó kapus legyen?
– A legfontosabb, hogy a kapus biztonságot adjon a csapatnak, érezzék a mezőnyjátékosok, hogy a hálóőr tud segíteni rajtuk, képes pontot menteni. Nem kell a lehetetlent kivédeni, de fontos, hogy ne kövessen el elemi hibákat, fogja meg a kötelezőeket.
– Több mint tíz éve véded a különböző csapatok kapuit. Mit kaptál a labdarúgástól az évek során?
– Nagyon sokat kaptam a labdarúgástól, számtalan élmény, emlék és öröm maradt az eddigi évek során. Megtanultam veszíteni és egy vesztes mérkőzés után újra felállni. Olyan helyeken jártam, ahova nem gondoltam volna, hogy valaha sikerül ellátogatnom. A foci lett az életem, rengeteg barátot köszönhetek a futballnak, sőt, olyan játékosokkal találkozhattam, akikkel amúgy nem lett volna alkalmam.
– A kapusok általában 25 éves koruk után érnek a csúcsra. Milyen terveket szövögetsz az elkövetkező nyolc évben?
– Az az igazság, hogy nyolc év nagyon sok idő, és én még nem gondolkodtam annyira előre. Általában csak az aktuális szezonra koncentrálok, hogy kihozzam magamból a legtöbbet. Azért edzek, hogy a lehető leghamarabb az I. ligában játsszak, de ha évek múlva úgy alakul, hogy olyan ajánlatot kapok külföldről, amely újabb fejlődési lehetőség nekem, nem mondok nemet.
– Az ifjúsági válogatottakban már lehetőséget kaptál. Szeretnél a felnőttek között is bizonyítani évek múlva?
– A 17, 18 és 21 alatti válogatottakban már kaptam játéklehetőséget, viszont minden vágyam, hogy a felnőttek közt is bizonyíthassak, szóval az elkövetkező nyolc évben ez is a terveim között szerepel.
– A román válogatott kapusállományáról mit gondolsz? Gyenge pontja vagy inkább erőssége a csapatnak?
– Szerintem most a kapusállomány mindenképp erőssége a válogatottnak, hiszen olyan játékosokról van szó, akik komoly külföldi csapatoknál védnek és védtek. Véleményem szerint Tă­tăruşanu és Pantilimon is kiváló kapus, akik segíteni tudják a nemzeti alakulatot.
– Játékoskarriered után maradnál a labdarúgás mellett valamilyen formában?
– A kapusok több évig aktívak lehetnek, mint a mezőnyjátékosok, és örülök, hogy még sok év áll előttem. Viszont most úgy érzem, ha majd egyszer szögre akasztom a kesztyűt, szívesen foglalkoznék kapus­utánpótlás-neveléssel. Az évek során majd körvonalazódik ez is, de mindenképp a foci mellett akarok maradni.