Pénteken este a falu szülöttje, Tamás Emma és férje, Tamás István a gyülekezeti házban kötetlen beszélgetés közben vallott az Amerikai Egyesült Államokba való kitelepedésükről és az elmúlt harminchárom esztendőben való boldogulásukról. Mint mondották, fiatal korukban még annak ellenére sem ment rosszul a soruk, hogy a technikum elvégzését követően román vidékre helyezték őket, s bő tíz évig éltek ott. Egymásra találtak – a román tengerben a maroknyi magyarság kereste egymás társaságát, félték, óvták nemzeti identitásukat –, sikeresen beilleszkedtek, megbecsülték mint szakembereket, de mégis, amint lehetett, előbb Csíkszeredába, majd a gyermekek jövőjének biztosítása érdekében Amerikába mentek, ahol rokonság várta őket. New Jersey-ben sem volt kolbászból a kerítés, de kitartó munkával sikereket értek el. Idővel házat vásároltak, igyekeztek szerepet vállalni a helyi református közösségben, gyermekeiket hétvégente magyar iskolába is járatták – ők ma is szépen beszélik anyanyelvüket, az unokák is jól értenek magyarul, de szókincsük már nem olyan gazdag, hogy gond nélkül ki is fejezzék maguk –, sikerült kigazdálkodniuk egyetemi költségeiket is, ám szívük mélyén már bánják, hogy a nyolcvanas évek elején a kivándorlás mellett döntöttek. Ha tudták volna, hogy még csak néhány esztendőt tart a „dicsőséges éra”, maradtak volna, gyermekeiknek itt igyekeztek volna jövőt teremteni. A fiataloknak azt javasolják, ne engedjenek a külföld csábításának, maradjanak szüleik mellett, találják meg számításaikat szülőföldjükön, s ne hagyják, hogy az elődeik által emelt házak elnéptelenedjenek, a birtokok pedig megműveletlenül maradjanak.
Szombat délelőtt és délután az olasztelekiek barátai, az ácsi Bakancsos Klub tagjai a legkisebbeknek – és az örök fiatal felnőtteknek – szereztek örömet azzal, hogy a játszótéren felállították a gumiból készült ugrálókat és csúszdákat.
A Kecsed utca 36. szám alatt nagy volt a sürgés-forgás: a falu talán legismertebb mesterembere, Nagy György által létrehozott hagyományos kovácsműhely avatására készültek. A nagyszámú érdeklődőt előbb a házigazda üdvözölte, majd a gyűjtemény létrehozásáról szólt röviden. Mint mondotta, előbb csak édesapja szerszámait akarta megmenteni, de időközben szép számban kapott ajándékot, amit egy idő után rendszereznie kellett. Abban az elhatározásban, hogy a közönségnek is megmutassa, nagy szerepet játszottak a Daniel-kastély tulajdonosai, akik rávették, ismertesse meg vendégeikkel is: sokakat vonzana, hogy bár betekintést nyerhessenek mesterségébe. Az olaszteleki lányok éneklését követően Tamás Sándor mondott köszönetet a közösséget gazdagító, lelkével a kemény fémet is meglágyító gyűjtemény létrehozásáért. A megyeitanács-elnök arra buzdította az eseményen jelen levő sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatóját, Gáj Nándort, találja meg a módját, hogy e ritka mesterséget is oktassák intézményükben. Bardoc köz­ség alpolgármestere, Kolumbán Sándor a faluban csak Gyurikaként ismert mester példamutató munkáját körvonalazta, a magyarországi Kovácsmíves Céh céhmestere, Takáts Zoltán a műhely muzeális értékét emelte ki, s méltatta Nagy György szakmai alázatát. Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató a ránk testált tárgyak gyűjtésének fontosságáról szólt, s kívánta, a mester minél több fiatalt tanítson meg e nemes mesterségre. Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a múzeumnak is beillő műhely értékmentő szerepéről szólt, Szatmári Ferenc a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke a hagyományos mesterségek továbbadásának fontosságát hangsúlyozta. A világ talán legjobb díszkovácsának, az osztrák Walfrid Huber – magyarul írt! – további munkára serkentő levelét Takáts Zoltán olvasta fel. Rácz Lilla kastélytulajdonos azért mondott köszönetet, mert a mester kész volt megnyitni kapuit a látogatok előtt, úgy azok élményekben gazdagabban távozhatnak Erdővidékről. Tüzes-Bölöni Ferenc helybeli református lelkipásztor a műhely közösséggazdagító erejéről szólt.
A szalagátvágást követően a népes érdeklődősereg tapssal jutalmazta Nagy György munkásságát, majd megtekinthették a gazdag, becses darabok elkészültéhez hozzájáruló szerszámok és míves dísztárgyakból álló gyűjteményét.
Vasárnap a református templomban az istentiszteletet követően az ötvenéves kortárstalálkozójukra hazajövőket köszöntötték: a szép szavak mellé egy-egy szál virág is járt. A Messzelátó Egyesület díját Ilkei Júlia tanítónőnek adták át. Az olasztelekieket negyven esztendőn át szolgáló pedagógust köszöntötte Tüzes-Bölöni Ferenc lelkipásztor is. Az egykori tanítvány úgy fogalmazott, nemcsak a tanítói munkájáért kell hálásnak lenniük, hanem azért is, amiért a hetvenes-nyolcvanas évek nehéz esztendőiben sem félt – akár az iskola kapuján kívül is – a magyar kultúráért tenni, vállalta a kovász szerepét a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló programok szervezésében.
Az istentiszteletet követően több százan tekintették meg a helyi termékek bemutatóját. A szervezők nem szabták meg, hogy milyen anyagot kell felhasználni, nem volt lényeges, hogy használati vagy dísztárgyról van-e szó, nem kellett kereskedelmi forgalomba hozhatónak sem lennie, elég volt az is, ha egyetlen darab készült belőle, sőt, nem korlátozták nagyságát sem, lehetett ehető és iható is, az egyetlen lényeges elvárás csak az volt, hogy helyben készüljön. Számos, otthonaik díszére váló varrottast, fafaragványt, festményt és kézimunkát, valamint válogatott finom falatot vonultattak fel az ügyes háziasszonyok és mesteremberek.
A Daniel Kastély Egyesület szervezésében Egyszer volt, hol nem volt címmel Kádár Annamária pszichológussal mesebarangolást tartottak gyermekeknek és az érdeklődő felnőttek számára. Rácz Lilla úgy nyilatkozott, a barangolás ötlete idegenvezetői munkájuk közben jött: Erdővidék gazdag mondákban és legendákban, kár lenne kihasználatlanul hagyni, szélesebb körben ismertté kell tenni – határozták el. Az ismert szakembert, Kádár Annamáriát bevonták a munkába, s kidolgozták a helyi értékeket előtérbe helyező programjukat. Azt remélik, a haszon kétszeres lesz: az olasztelekiek jobban ragaszkodni fognak, s tovább éltetik hagyományaikat, a vendégként érkező gyermekek és a játékos lelkű felnőttek pedig szívesen bújnak majd a hősök bőrébe, s életre szóló élményekkel távoznak, messzire viszik a tájegység jó hírnevét.