Legyetek a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, lélekben buzgók és az Úrnak szolgáljatok – hirdette Kovács Károly római katolikus áldozó pap Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedi református templomban tartott ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten, ahol házigazdaként Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese azt kívánta a jelen lévő pedagógusoknak, legyenek erősek és tiszták abban, amire vállalkoztak.
Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége háromszéki elnöke szerint az oktatók feladata és kötelessége elmondani a gondokat, mert amíg a pedagógusok nem lesznek kellőképpen megfizetve, amíg anyagi gondokkal küszködnek, a nevelés és az oktatás nem fog csúcsokat ostromolni.
Igehirdetésében Kovács Károly Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézett, és azt hangsúlyozta, „senki se gondolja magát többnek, mint amennyire gondolnia kell, hanem azon legyen, hogy józanul gondolkodjék az Istentől kapott hit mértéke szerint. (…) Európa talán most megérett arra, hogy a szekularizmusból átmenjen posztszekularizmusba, és nyitottá váljék egy egészséges hit befogadására, de ha nincsenek, akik bábáskodjanak Európa újjászületésénél, akkor hiába jönnek, akik várják, nem tudják segíteni.” Legyenek a pedagógusok anyák és apák tanítványaik számára, szolgáljanak az egész embernek – mondotta. Kovács István unitárius lelkész imádkozott a lélek magvetőiért, akiket Isten arra hívott, hogy munkájukkal, kezükkel, lelkükkel, szívükkel műveljék a csodát. „Amikor megálmodtad ezt a gyönyörű világot, az igével, a szóval teremtettél. Kimondtad, legyen világosság, és fény lett. Ezt az igét, ezt a teremtő szót adtad nekünk is, hogy mi magunk is hozzád hasonlóan a szóval teremtsünk, a szavak által műveljük a csodát, a hit végtelen csodáját, a remélt dolgok valóságát. Adtad számunkra a szent látást, a szeretetet és a hitet, ami munkánkat hivatássá, legyőzhetetlen szolgálattá teszi. Add a hitet, a közösség erejét, hogy nem vagyunk egyedül, hogy érezzük, legyőzhetetlenek vagyunk közösen, mert szent az ügyünk.”
Sztakics Éva alpolgármester arra kérte a pedagógusokat, neveljék a gyermekeket nemzet- és szülőföldszeretetre, Szabó Margit, az RMPSZ alsó-háromszéki elnöke pedig azt kívánta kollégáinak, tanuljanak meg felülemelkedni a sértéseken, amiket innen-onnan kapnak, növeljék a szeretetadagot minden irányba, ami másokat is megemel, és kezdjék teremtő erővel az új tanévet.
Az ökumenikus tanévnyitón közreműködött a többségében pedagógusokból álló, Dombora Anna vezette Canticorum női kar, amelyet orgonán kísért Krecht Emese zenetanár, Incze Melinda pedagógus verset mondott, a Hófehérke Óvoda Szép Kinga vezette Vackor csoportja pedig bibliai történetet feldolgozó jelenetet mutatott be.