Miközben a korszellem elmossa a férfi és a nő közti különbségeket, egymástól való függetlenségre és felelősség nélküli jogokra biztat, addig Isten szava szilárd alapot kínál: a férfi és a nő egyenlő értékéről, egymástól való kölcsönös függéséről és mindkettőjük meghatározott szerepéről beszél. Több feleség és édesanya felfedezte már, hogy az a legjobb, ha saját örömük és gyermekeik boldogsága érdekében engedik férfinak lenni társukat. Az ezt felismerő csoportokat, kisközösségeket minden eszközzel és főként imádsággal kell támogatni.
Barátságos, meghitt hangulatú együttlétben volt részem a napokban Kézdiszentléleken a minden hónap első hétfőjén feleségek, édesanyák számára szervezett találkozón. Az eseményre Mátis Judit kézdiszentléleki édesanya meghívására érkeztem, aki röviden összefoglalta a lelkes nőközösség megalakulásának történetét.
– Egy alkalommal úgy éreztem, hogy a világ forgatagában meg kellene állni, le kellene csendesedni, ezért vettem részt Székelyudvarhelyen egy feleségek és édesanyák számára szervezett találkozón, ahol megismertem Ilyés Erika segítőnővért. Őt kértem meg, hogy jöjjön el Kézdiszentlélekre egy hasonló rendezvényre, az eseményt Pál Ferenc plébános meghirdette a templomban, elsősorban 25 és 50 év közötti asszonyokat vártunk. Eleinte hét-nyolc édesanya gyűlt össze, később még több, és mára már van egy biztos magja a közösségnek – vázolta az elmúlt időszakot.
A szeptember eleji találkozón a jelen levő feleségekkel együtt kerestük a választ arra a kérdésre, hogy miként szerethetjük jobban a férjünket. Meglepő, de ugyanakkor erőt adó volt a figyelem, ahogyan a résztvevők az általam vagy a társaik által mondottakra összpontosítottak, amint egymást kiegészítve fűztük össze a jobbnál jobb és építőbb gondolatokat, élményeket.
Valami nagyon szép született meg köztünk azon az estén, éreztem, hogy ott van Isten Szentlelke, vezette gondolatainkat. Egyek voltunk Krisztusban, egy volt a szívünk, lelkünk, a vágyunk, a törekvésünk. Ugyanarra összpontosítottunk mindannyian, ugyanazt emeltük ki: Isten arra hívott meg bennünket, hogy férjünk támogatójaként, őket elsőként szeretve a javukat munkáljuk. Ne a kárukra és romlásukra, hanem ahogy a Szentírásban ez olvasható: „a férjeink koronái legyünk, ne pedig szú a csontjaikban”. (Péld 12,4)
Megegyeztünk abban is, hogy „élet és halál van a nyelv hatalmában” (Péld 18,21), egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szavakkal illetjük társunkat. Szavainknak teremtő ereje van, általuk szárnyakat adhatunk párunknak, de ellenkezőleg is: megkeseríthetjük őket, ha becsmérlően, nem kellő tisztelettel beszélünk velük vagy róluk. Isten azt kéri tőlünk, hogy értékeljük, csodáljuk, dicsérjük őket, hogy élvezzük a társaságukat, törődjünk velük, és figyeljünk oda rájuk. Mindezt persze annak tudatában, hogy nem tökéletesek, megvannak a maguk hibái, de ugyanakkor az erényeik is. Nekünk ez utóbbiakra kell összpontosítanunk, jó tulajdonságaikat szem előtt tartva engednünk kell, hogy valóban férfiak lehessenek mellettünk, betöltve az Isten által nekik szánt szerepüket mint a család vezetői és oltalmazói.
Az együtt megélt élmény alapján úgy éreztük, hogy érdemes lenne ezt a hangulatot több nőtársunkkal megosztani. Ezért október 29-én Tedd meg az első lépést, bocsáss meg! mottóval a kézdiszentléleki feleségek és édesanyák számára kézdi-orbai kerületi lelkinapot szervezünk, ahová minden érdeklődő nőt szeretettel várunk – nemcsak Kézdivásárhely környékéről, hanem máshonnan is.
Kertész Mária pszichológus,
a családpasztorációs szolgálat munkatársa
