A szegényekért, a békéért, a kereszténység egységéért, a külföldön munkát vállalók küldetésének sikeréért, a jó cselekvésekért imádkoztak a nyári szünet utáni első együttléten, szeptember 11-én a brüsszeli magyarok a katolikus misszió házában. A rendhagyó ökumenikus istentisztelet és az azt követő beszélgetések lehetőséget adtak bepillantani egy közösség életébe, amely az Európai Unió brüsszeli intézményeiben vállalt munka ideiglenessége, a gyülekezet tagjainak folytonos cserélődése miatt merőben más, mint a nyugati magyar emigráció élete máshol.
Morandini Tamásné Vass Edina 1956-ban hagyta el Budapestet, két évig volt orvostanhallgató az ausztriai Innsbruckban, majd férjhez ment, 1958 óta él Brüsszelben. Három gyermek édesanyja, özvegy. Amikor Belgiumba érkezett, már működött a magyar katolikus misszió, amelyet Déri Béla alapított az ötvenes évek első felében, de nem előzmény nélkül. A második világháború előtt is dolgoztak magyarok Brüsszelben, a fiatal lányok háztartási munkát vállaltak, sokan közülük a háború alatt is ott maradtak, mások hazamentek, de 1945 után visszajöttek – meséli Morandini Tamásné. Elmondta, volt Brüsszelben egy hölgy, aki a fiatal lányokat összefogta, délutánonként, vasárnaponként foglalkozott velük, nehogy elkallódjanak, majd jöttek az ötvenhatos menekültek, és így kialakult a magyar közösség. A házat, amelyet jelenleg a magyar katolikus misszió használ, a közösség vásárolta, több évtized alatt sikerült kifizetni egyéni hozzájárulásokból, adományokból. Nemzedékének gyermekei többnyire vegyes házasságban élnek, az ő egyik menye német, másik belga, veje szintén belga, nyolc unokája közül senki nem beszél magyarul. Edina asszony ellenben minden lehetőséget megragad, hogy anyanyelvén szólaljon meg. Gyakran találkozik brüsszeli magyar barátaival, eljár a vasárnapi misékre, részt vesz a Magyar Házban szervezett eseményeken, a történelmi évfordulók alkalmával tartott rendezvényeken. Magyarországon élő barátaival, unokatestvéreivel, a délutántól reggelig ingyenes telefonnak köszönhetően órákig beszélget. A nemzetiségi sokszínűség nem zavarja, de a jelenlegi bevándorlókra haragszik. „Mondják a gyermekeim, ne haragudjak, mert én is menekült voltam. Igen, de én nem követeltem semmit, nekem nem járt semmi, amit kaptam, szépen megköszöntem. A férjem dolgozott, és abból éltünk meg, most a nyugdíjból élek, a jelenlegi emigránsok pedig folyton csak követelőznek.”
A gyermekáldás tesz erőssé egy népet
Havas István atya nyomában annyi gyermek érkezett a vakáció utáni első misére, hogy a kicsikből egy óvodás csoport, a nagyobbakból egy korosztály szempontjából vegyes, nagy létszámú osztály is összeállhatott volna, és még ott volt jó néhány karon ülő kisbaba az édesanyák, édesapák ölében. Fiatal gyülekezetről van szó, legtöbben átmeneti brüsszeliek, néhány évig dolgoznak az EU intézményeiben. A Kecskeméten és Budapesten tanító piarista tanár, aki 2006 óta teljesít szolgálatot Brüsszelben, érdeklődésünkre magyarázza: „Plébániai közösségként működünk, azzal a különbséggel, hogy nem a saját hazánkban, hanem külföldön. Ez a brüsszeli közösség régóta létezik, hiszen itt nagyon régóta élnek a történelem fordulói elől menekülő, kivándorló magyarok. A jelenlegi, az EU-s csatlakozás utáni közösség létszámában nem olyan nagy, mint sok más ország nagyvárosaiban, de nagyon aktív. Eltér a többi európai külföldi közösségtől, főként a betöltött állás és a gyermekszám tekintetében. Nem letelepedőkről van szó, az emberek cserélődnek, a közösségi tevékenységek jó néhány eleme, amely más nyugati magyar közösségben megvan, itt háttérbe szorul. Sok gyermek magyar iskolába jár, két-három év múlva hazamennek, itt nem kell magyar szigetet alkotniuk, mint az ötvenes években.”
Kezdődik az ökumenikus istentisztelet, ministránsok hada veszi körül az atyát, a kezdő éneket kivetítőről követi a gyülekezet. Az olvasmányt Mózes könyvéből idézi a házigazda, és megjegyzi, előremutató, hogy ezen az istentiszteleten református lelkész hirdeti Isten igéjét. „Amikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, amelyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Égyiptomban” – erre, az Apostolok cselekedetei 7. részéből vett idézetre alapozta gondolatait Sógor Csaba református lelkipásztor, európai parlamenti képviselő. Hangsúlyozta, az egyiptomi népet a gyermekáldás tette erőssé, mert ott van élet, ahol a gyermekáldást elfogadják. „Amikor arra gondolunk, hogy a Kárpát-medencében egyre inkább fogyunk, akkor jogosan tesszük fel a kérdést, hogy tudunk-e élni Isten áldásával. Isten áldását elfogadni nem csak azok feladata, akik családot tudnak alapítani és gyermeket vállalni, iskolát, ösztöndíjat teremteni nem csak a nagycsaládok feladata.” Sógor Csaba példaként említette Kallós Zoltán néprajzkutató felelősségvállalását, aki Válaszúton, egy olyan kis mezőségi faluban, ahol évtizedek óta nem volt magyar oktatás, összegyűjtötte a környék magyar gyermekeit, iskolát alapított, és ma már száz–százhúsz gyermek tanul a válaszúti magyar iskolában elsőtől tizenkettedikig.
Igehirdetésében a lelkipásztor kiemelte, a kisebbségnek mindig szüksége van a többségre, és ha úgy érezzük, hogy szellemiekben, lelkiekben erősebbek vagyunk, ez nem jelent számbeli fölényt, hanem ez az istentudat fölénye. „Mit jelent a másság a mi keresztény életünkben? A másság azt jelenti, hogy az öntudatlan állapotból nemcsak a tudatos állapotba jutok el, hogy tudom, mi a feladatom családban, felekezetben, abban a közösségben, abban az országban, azon a kontinensen, ahol élek, hanem eljutok az istentudatra is. Isten minket kiválasztott egy feladatra, kötelességünk Isten áldását elfogadni, az öntudattól az istentudatig eljutni. Egyetlen népnek sem szabad csak a múlt érdemeire hivatkoznia, minden nemzedéknek meg kell küzdenie az áldásért. Nem tudhatjuk, Isten miért szórt szét a világban, de nem szabad félnünk, mert aki fél, az ellenséget mindig nagyobbnak látja. (…) Isten keresztényi türelemre int bennünket, ezzel a türelemmel bízzunk a jövőnkben, mert nem földi hatalmasok, politikusok, hanem Isten táplálja élni akarásunkat.”
Továbbviszik a hagyományt
Az ökumenikus istentisztelet után a Magyar Ház földszinti dísztermében a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus – amely egy rangos zenei esemény okán tartózkodott Brüsszelben – lépett fel Sógor Csaba meghívására, aki fontosnak tartja, hogy az erdélyi magyar értékek megjelenjenek Brüsszelben, és támogatja, hogy az erdélyi magyar közösségek egy szelet Brüsszelt, egy szelet Európát hozzanak haza. Utóbbi érdekében tette lehetővé a kórus látogatását az Európai Parlamentben.
Az első őszi közösségi esemény a cserkészek tevékenységével folytatódott a Magyar Házban. A hosszú szünet után 2011-ben újjászerveződött 82. számú Báthory István Cserkészcsapat egyik vezetője, Bergmann Gábor lapunknak elmondta, fontosnak tartják, hogy a gyermekek magyar közegben, magyar barátok között lehessenek, ezért folytatják az elődök által megkezdett munkát. „A régiek kinőttek a cserkészetből, nem volt utánpótlás, sok volt a vegyes házasság, és már nem volt igény erre, ezért a kilencvenes évek elején megszűnt a korábban működő csapat. 2004-ben, az EU-csatlakozás után nagyon sok fiatal család jött ide dolgozni, és 2011-ig érett a gondolat, hogy itt is nagy szükség lenne egy cserkészcsapatra, amely meg is alakult, továbbvittük a hagyományt, tulajdonképpen a régi cserkészcsapatot élesztettük újra. A brüsszeli magyarság szétszórva él, nem tudunk rendszeresen összegyűlni, két-három hetente vannak kirándulások és őrsi foglalkozások. Nincs cserkészotthonunk, székházunk, így mindig máshol találkozunk. Pünkösdkor a táborba körülbelül negyven gyermeket viszünk.”
A brüsszeli katolikus közösség honlapján olvashatjuk: „A belgiumi magyar lelkészség 1930-ban alakult, jórészt állami kezdeményezésre. Az I. világháború után százával, ezrével érkeztek magyar családok, személyek Nyugatra, többek között a belga bányavidékekre, gyáripari központokba. Sorban alakultak a magyar közösségek, magyar iskolák. 1935-ben megnyílt az első Brüsszeli Magyar Ház a rue Gallai 102. szám alatt. A második világháború után folytatódott a lelkészi munka, amelyet most már emigráns papok vettek át. Dr. Déri Béla lelkészi működésének ideje alatt sikerült megvásárolni a jelenlegi Magyar Házat (rue de l’Arbre Bénit, 123), amelyet Brüsszel város egykori építőmestere emelt saját családjának. A Ház jelenleg is azt a célt szolgálja, amit alapítója 1955-ben elgondolt: magában foglalja az itteni magyar katolikusok kápolnáját, a mindenkori brüsszeli magyar lelkész lakását és a belgiumi magyarság vallási, kulturális és szociális központját.”
Déri Béla alapító lelkész munkásságát a misszió közösségi házának bejáratánál elhelyezett emléktábla állításával köszönték meg a brüsszeli magyar katolikusok, a szeptember 11-i ökumenikus istentiszteleten pedig hálával emlékeztek az alig néhány nappal korábban elhunyt Kállay Oszkár szemsebészre, a Belgiumi Magyarok Szövetsége elnökére, a l’Arbre Bénit (jelentése: megszentelt fa) utcai közösségi ház vezetőjére.
