Románia nem volt felkészülve

2016. szeptember 16., péntek, Belföld

Az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint az intézmény eredetileg ellenezte Románia és Bulgária 2007-es európai uniós csatlakozását, mivel a két államnak több időre lett volna szüksége a felkészüléshez. Arról, hogy miképpen zajlott a nyugat-balkáni államok előcsatlakozási programja, Fazakas István Szabolcs, az Európai Számvevőszék tagja mutatott be jelentést a sajtónak.

 

Elmondása szerint az Európai Számvevőszék Romániáról és Bulgáriáról szóló 2006-os jelentése konkrétan kimondja: a két országnak több időre van szüksége a csatlakozásra való felkészülésre annak érdekében, hogy minél megfelelőbben tudják felhasználni az európai uniós forrásokat. A CONT elnökeként Fazakas egyeztetett Olli Rehn akkori bővítési biztossal is, aki azt mondta: „Sajnálom, túl késő, meg van kötve a kezem, az Európai Bizottság ajánlására a tagállamok meghozták a politikai döntést, hogy Románia és Bulgária január elsején (2007-ben –szerk. megj.) csatlakozzon.” (MTI)
PONTÁRA BÍZTÁK A PÉNZÜGYEKET. Victor Ponta volt kormányfőre bízta Liviu Dragnea pártelnök az SZDP választási kormányprogramjának közpénzügyi részét. Ponta – akit múlt héten helyeztek hatvannapos bírósági felügyelet alá, mert a korrupcióellenes ügyészség saját vagy más hasznát szolgáló befolyással való üzérkedés és pénzmosásban való bűnrészesség miatt indított ellene eljárást – úgy nyilatkozott, hogy azzal fog foglalkozni, amihez a legjobban ért, a románok pénzével. „Nagyon jól tudom, mit jelent a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, a deficit stb.” – fejtette ki.  Megköszönte Dragneának, hogy kiállt mellette, és arra panaszkodott, hogy úgy kezelik, mint Oszama bin Ladent vagy Pablo Escobart, „mindennap egy új iratcsomó, eljárást indítanak ellenünk, rendőrségre és más helyekre kell járnunk”. (Hotnews)
SENKI SEM AKAR KIMARADNI. Vasile Dîncu miniszterelnök-helyettes megdöbbent, amikor meglátta a fényképet, amelyen Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete székely zászlóval szerepel, szerinte túlzott udvariasságról, egy kis naivságról van szó, inkább egy tévedésről, balesetről, mint állásfoglalásról. Traian Băsescu volt államfő bírálta az Egyesült Államok elleni támadásokat; szerinte a diplomata gesztusa nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok támogatja a szeparatizmust, csupán az derült ki, hogy Hans Klemm nem volt eléggé felkészült, így könnyen megtéveszthették a Kovásznai közigazgatás „trükközői”. (Mediafax)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 730
szavazógép
2016-09-16: Belföld - :

Kelemen Hunor a Klemm-botrányról

Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetének székely zászlós fotója nem a románok ellen irányuló gesztus – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor, akit állítása szerint megleptek a (felső szintről is érkező) hisztérikus reakciók. A botrány tegnap sem csitult, hanem újabb hullámokat vetett.
 
2016-09-16: Belföld - :

Mégis tüntettek

Bár a kormány szerdán sürgősségi rendelettel fél évre befagyasztotta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), a személy- és teherfuvarozó vállalatokat tömörítő öt nagy országos szövetség közül csak egy állt el az előre meghirdetett tiltakozó akciótól: tegnap a kormány székháza előtt és legalább húsz megyeszékhelyen járműveikkel vonultak fel a hivatásos gépkocsivezetők, több nagyváros körgyűrűjén pedig forgalomlassítással tiltakoztak a kgfb drágulása ellen.