A dzsihádisták célja, hogy támadásaikkal növeljék a muszlimok elleni indulatokat, ami végül polgárháborúhoz vezethet – véli Gilles Kepel professzor, az egyik legismertebb francia iszlámkutató.
Szerinte a végső céljuk, hogy Európa romjain egy iszlám kalifátus szülessen meg. A szélsőségesek nemcsak a Nyugat, hanem a mérsékelt iszlám hívei ellen is háborút folytatnak. A félelem klímájának kialakításával akarják erősíteni a muszlimok elleni gyűlöletet a dzsihádisták Európában. Abban bíznak, hogy emiatt még több muszlim válik szélsőségessé, ami – a szintén szélsőséges ellenreakciókkal együtt – polgárháborúhoz vezethet a kontinensen. A Die Welt által idézett francia iszlámkutató, Gilles Kepel szerint a terroristák végső célja egy kalifátus létrehozása Európa romjain.
Ebben a dzsihádisták az európai nagyvárosok külső kerületeinek kiábrándult muszlim fiataljaira támaszkodnak, akik a magas munkanélküliség és a kirekesztettség miatt reménytelennek érzik az életüket. Ezért különösen fogékonyak az iszlám szalafista, nyugati értékekkel szemben ellenséges irányzatát hirdető hitszónokok gondolataira. Kepel szerint a legtöbben nem biztatnak erőszakra, de sok csalódott fiatalt a nyugati nézetek elutasítása a frusztrációval kiegészülve erőszakos irányba sodor.
A professzor szerint a problémára adott szélsőjobboldali válasz – Európa iszlámtalanítása – az indulatok felkorbácsolásával csak a dzsihádisták malmára hajtja a vizet. Ehelyett inkább a mérsékelt iszlám többséget – akiket a szélsőségesek a Nyugathoz hasonlóan ellenségüknek tekintenek – képviselő muszlim értelmiségnek, vallási és közösségi vezetőknek lenne feladata, hogy fellépjenek vallásuk szélsőséges képviselői ellen. Ezt sokan meg is teszik, de hangjukat gyakran nem hallani annyira, amennyire kellene – mondta Kepel. (Origo.hu)