„Kvótareferendum” Franciaországban is

2016. szeptember 16., péntek, Világfigyelő

Népszavazást írt ki október 2-ára a délkelet-franciaországi Allex polgármestere, miután az állam a helyiek megkérdezése nélkül ötven menedékkérőt tervez áttelepíteni a calais-i migránstáborból a 2500 lakosú településre – adta hírül a France2 francia közszolgálati televízió.

 

A legutóbbi nyilvános önkormányzati ülésen heves vita alakult ki a menekültek befogadásáról, amiről a helyi prefektúra néhány nappal korábban döntött. A köztévében megszólaltatott ellenzők elsősorban a magas munkanélküliség miatt tartanak attól, hogy a külföldiek érkezése feszültséget teremt a környéken. Múlt szombaton a polgármesteri hivatal előtt két nagy csoport tüntetett: a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front megyei tagjai a menekültek befogadása ellen emeltek szót, míg velük szemben a migránsok áthelyezését támogatók gyülekeztek. Gérard Crozier jobboldali polgármester a köztelevíziónak elmondta: nem az a lényeg, hogy ellene vagy mellette vannak a helyiek, hanem az, hogy megkérdezzék a véleményüket. A prefektúra, az állam helyi képviselete jelezte, hogy az október 2-ai népszavazás eredménye nem kötelezi semmire, s az elsősorban afrikai és közel-keleti menedékkérőket még a hónap vége előtt áttelepítik Calais-ból.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2016-09-16: Világfigyelő - :

Migránsok verekedtek szélsőjobbosokkal

A szászországi Bautzenben a helyi rendőrség tájékoztatása szerint nagyjából 80 fiatal helyi férfi és nő, valamint 20 fiatal migráns verekedett össze. A helyiek a közlemény szerint „láthatóan erőszakra kész személyek” voltak, akiknek nagy része a szélsőjobbhoz sorolható.
2016-09-16: Világfigyelő - :

Putyin egyre többet jár Krímbe

Ismét a Krím félszigetre utazott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Dmitrij Medvegyev miniszterelnök. Moszkva szerint azzal a céllal mentek a félszigetre, hogy részt vegyenek az államtanács elnökségének kihelyezett ülésén, amelynek témája a dél-oroszországi közlekedési infrastruktúra fejlesztése.