A múlt héten viszont a Romániába kinevezett amerikai diplomatáról, Hans Klemmről tudtuk meg, hogy halvány lila gőze sincs Románia földrajzáról. Másként nem fordulhatott volna elő, hogy eleget tegyen egy nemlétező tájegység, Székelyföld elöljárói meghívásának, és felkeresse a Terra Incognitát, az ismeretlen földet. Most bánhatja, hogy ide merészkedett, mert rájöhetett, hogy ez a vidék román tyúkszemekkel elaknásított terület, amelyek, ha nem vigyáz, és rájuk lép, rögtön robbannak, és kárt tesznek benne. Most a honvédőknek az említett történelemkönyvek mellett földrajzkönyveket is kell gyűjteniük, hadd okosodjék Klemm úr, és esetleg egy újabb amerikai nagykövet is tanuljon azokból, nehogy a mostanihoz hasonló tévútra tévedjen, és a nemlétező Székelyföld ingoványos talajára lépjen.
A szerencsétlen diplomata udvarias ember, aki elfogadott egy székely lobogót vendéglátóitól, ráadásul, még fényképezkedett is vele. Ha tudta volna, milyen cirkusz lesz belőle, bizonyosan leguggol, így bújva el a zászló mögé. De akkor cselekedett volna igazán fogadó országa, Románia kedvére, ha ott helyben felgyújtja az említett székely szimbólumot, vagy legalább megtapossa. Egyes hírtelevíziók rögtön arról regéltek, hogy emiatt jogosan bekérették a román külügyminisztériumba. Sajnos, a hír nem bizonyult valósnak, pedig azt kellett volna tenniük. Még egy jó fejmosást, fülhúzást is megérdemelt volna, sőt, egy alapos elfenekelés sem ártott volna neki. Hát hogyne, amikor látogatásakor olyanokat említett, ami olaj a tűzre ezen a hideg vidéken: „A magyar közösségnek joga van petíciókban és utcai tüntetéseken kiállni jogkövetelései mellett”. Hát mi ez? Lázítjuk, lázítgatjuk az amúgy is rebellis magyarokat?! Ráadásul azok vérlázító hazugságokat mondtak a nagykövetnek állítólagos sérelmeikről: zászló-, és feliratüldözésekről, visszaállamosításokról, kettős mércékről. Szerencsére Bukarestben jobban tudják, mint az érintettek az állítólagos Székelyföldön, hogy erről szó sincs, és ezt gyakran tudomására is hozzák nemcsak a nagykövet úrnak, hanem az egész világnak: „A romániai kisebbségek által élvezett jogok mindenben megfelelnek a vonatkozó nemzetközi szabványoknak”. Az ágyban valakivel rajtakapott nő (az egyik változat szerint), aki tagadná a látottakat, mit is mond a betoppanó férjnek? Te kinek hiszel jobban, nekem vagy a szemednek? És a nagykövet úr természetesen nem annak hisz, amit szemével lát és fülével hall a nemlétező Székelyföldön, hanem annak, amit Bukarestben mondanak neki.
Végül is szerencséje volt Hans bácsinak, mert csak a média egy része állította sarokba, más része kukoricaszemekre térdepeltette. Ezek után, mintegy mentegetőzve vallotta be, hogy neki tulajdonképpen csak két zászló, az amerikai és a román a fontos. Bár, ha igazán vezekelni akar, akkor egy régebbi román himnusz első sorával mondhatta volna: „Trei culori cunosc pe lume…”, tudniillik, hogy tulajdonképpen az egész világon csak a román lobogó három színét ismeri el. A nagykövetség azzal érvelt, hogy a nagykövet „rendszeresen utazik az országban…” Hát utazzon, de nézze meg jobban, hogy hová megy, hiszen hazánknak 41 megyéje van, plusz Bukarest. Ne menjen olyan ismeretlen vagy Románia által el nem ismert vidékre, mint az úgynevezett Székelyföld. Ha nem tartja be az itteni szabályokat, akkor megérdemli, hogy nemkívánatos személynek nyilvánítsák, és kiutasítsák az országból. Ha nem küldenek Románia történelmében és földrajzában jártas nagyköveteket, akik tetteikkel nem veszélyeztetik Románia területi egységét, állambiztonságát, annak csakis Amerika látja kárát, mert felmondjuk a stratégiai partnerséget, Putyin mellé állunk, és ellenük fordítjuk a deveselui-i rakétapajzsot.
Végső soron akár hadat is üzenhetnénk nekik, hisz megérdemlik. Nemde?