Ezrek tüntettek Brüsszelben

2016. szeptember 21., szerda, Világfigyelő

Ezrek tüntettek tegnap délután Brüsszelben az Európai Uniónak az Egyesült Államokkal (TTIP), illetve Kanadával (CETA) kötendő szabadkereskedelmi megállapodása ellen. A STOP TTIP & CETA elnevezésű tüntetés végén a tiltakozók élő pajzsot formáltak a kiállított két trójai faló ellen, amelyek a készülő szabadkereskedelmi egyezményeket hivatottak jelképezni.


Az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodást a tervek szerint a felek október végi csúcstalálkozóján írják majd alá, de azt még a tagállami parlamenteknek is ratifikálniuk kell. Az ellenzők szerint az egyezmény általános deregulációt von maga után, és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét. A TTIP megkötését célzó, évek óta húzódó tárgyalások egyelőre nem hoztak áttörést, aminek fő oka az, hogy az európai közvélemény egy része aggodalommal tekint a tervezett ügyletre, attól tartva, hogy az megnyithatja majd az utat a tőkeerős, globális szerepet játszó amerikai nagyvállalatok – környezet-, illetve fogyasztóvédelmi szempontokon átgázoló – érdekeinek európai érvényesítése előtt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 121
szavazógép
2016-09-21: Világfigyelő - :

Putyin karcsúsít

Vlagyimir Putyin orosz elnök 10 százalékkal csökkentette a belügyminisztériumhoz tartozó személyi állományt, beleértve a központi apparátus keretállományának létszámát is. A rendeletmódosításban Putyin a belügyi tárcának a szövetségi költségvetésből fenntartható létszámát – az épületek őrző és kiszolgáló személyzetét nem számítva – 904 871 főben állapította meg. A központi apparátusnak 6714 státusa maradt. A módosítás a 2014. május 5-én kiadott elnöki rendeletet módosította, amely 1 millió 3 ezer 232 főben szabta meg a belügyi alkalmazottak létszámának legfelső határát.
2016-09-21: Világfigyelő - :

Lebombáztak egy segélyszállító konvojt

Az ENSZ felfüggesztette minden, Szíriába irányuló segélyszállítmányát, miután a szíriai hadsereg légicsapást mért egy segélyszállító konvojra Aleppo mellett. A légicsapást néhány órával azután hajtották végre, hogy a hadsereg az amerikaiak és oroszok által kialkudott tűzszünetnek véget vetett. A csapásban 12 civil életét vesztette. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szervezet szerint a támadást vagy szíriai vagy orosz gép hajtotta végre. A konvojt alkotó 31 teherautóból legalább 18-at ért találat.