Sokszor azt mondják, hogy a politikusok, megyei vagy városi elöljárók nincsenek tekintettel ránk. Ez tévedés. Ha kimegyek az utcára, mindenhonnan rám tekintenek. A kampányolók meg úgy járják az utcákat nálunk, mint Brassóban a medvék. Igaz, a brumik már a házakhoz is bejárnak.
Bementek egy tömbház lépcsőházába. De illedelmesen viselkedtek, és nem kopogtak vagy dörömböltek be senkihez. Én most attól félek, hogy a plakátragasztók tanulnak tőlük, és bátorságot vesznek a házaláshoz is. Kitapétázzák lakásom falát plakátokkal. A jelöltek is sok helyen megfordultak. Várom, hogy becsengessenek hozzám is. Ha megkérdezik, mit szeretnék, megmondom, hogy a kertben lenne tennivaló elég, sőt, még az udvaron is. Már így is megkönnyítették az életemet. Reggel, mikor felkelek, és kinézek az ablakon, mindig az eget szoktam kémlelni, hogy tiszta-e? Most kinézek, és látom felhőtlen arcát két jelöltnek négy-négy példányban a szemben levő kerítésen. Megváltozik a város arculata. Minden rossz kerítésre, meszeletlen falra, ronda villanyoszlopra, egy-egy sokat ígérő jelölt arcmása kerül. Az lenne a jó, ha majd a győztesek képeinek építenének egy hatalmas pannót. És a fényképük kinn maradna mandátumuk végéig. Az emberek, mint búcsúra, oda járhatnának. Abban az esetben, ha a választási sikert elért elöljáró betartja ígéreteit, akkor előtte kalapot lehetne emelni. Ha meg nem, akkor le lehetne köpni. Egy köpés, mondjuk, tíz lej. Ebből aztán meg lehetne valósítani azt, amit a megválasztott elmulasztott. Az is nagyon jó, hogy ennyi hirdetés van az újságokban. Hamar ki tudom olvasni. Jelöltekből a felhozatal nagy, mint zöldségből a piacon. Van szakállas, szemüveges, bajszos, és szakállas-szemüveges is. Nekem mégiscsak az akupunktúrás vagy presszopunktúrás reklám tetszik. Az a fej, amelyiken az erények pontjai vannak bejelölve. Ha megnyomjuk az orrát, és lágy, azt jelenti, nem mond igazat. A választóknak csak a közelébe kell férkőzniük. És nyomogatniuk. Minden meg van jelölve, csak a füle nem. Pedig azt milyen jól lehetne huzigálni. Most csak a bajszát lehet. Attól nő a virtusa. Addig, míg mi egymással tusakodunk, és jól széthúzunk, a románok összetartanak. Vannak, akik Budapestre mennek segítségért. A románok meg Bukarestbe, és a tévén keresztül kampányolnak, haza. Felemlegették azt (amit valóban mondtak egyesek), hogy a magyarok azért nem fejlesztették a megyét, nehogy a munkaerő-szükséglet pótlása miatt megváltozzanak az etnikai arányok. Ők viszont fejlesztenének. Nem félnének az etnikai tömb fellazulásától. Tudják, ha összetartanak, és elmennek szavazni, esélyük lesz a megyeitanács-elnöki szék elnyerésére. És akkor is, ha mi nem megyünk el szavazni.
