A szegény testvér fogta a sonkát és elindult. Hosszú, fáradságos útja volt, erdőkön, ingoványokon keresztül vezetett. Ahogy ment, mendegélt, megpillantott az erdőben egy öregembert, aki fát vágott. Közelebb lépve így szólt:
– Ilyen idős korban biztos, nehezedre esik a favágás, apó! Majd én segítek.
Fogta a fejszét, és fölaprított egy nagy halom fát. Azt mondta neki erre az öregember:
– Tudom jól, fiam, ki küld téged, és azt is, hogy hová. Amikor odaérsz, körülfog majd a sok ördög, és arra kér, hogy add oda neki a sonkát. Te azonban válaszold azt, hogy csak cserébe adod, s a sonkáért kérd azt a kis malmot, amely ott áll náluk az ablakpárkányon.
Úgy is történt. Amikor a szegény fivér odaért a hasadékhoz, összeszaladtak az ördögök, kérvén, hogy adná oda nekik a sonkát. Ő azonban így felelt:
– Csak ha kapok érte cserébe valamit. Azt a kis malmot akarom, amely az ablakpárkányon áll, és akkor tiétek a sonka.
Először nem akarták az ördögök odaadni a malmot, de aztán ráálltak a cserére. A szegény fivér pedig elindult hazafelé, a malommal együtt. Az ördögök megették a sonkát, majd észbe kaptak, hogy vissza is vehetnék a malmukat, de akkorra a legény már messze járt.
Odaért megint az öregemberhez, és kérdi tőle:
– Mihez kezdjek most ezzel a kis malommal?
Mire az apó:
– Nagyon jó malom ez: őröl, darál neked, amit csak kívánsz.
Meg is mutatta, hogyan működik. Megköszönte a szegény fivér az öregembernek, és boldogan hazament. Otthon aztán az az ötlete támadt, hogy a malom daráljon neki pénzt. Csak megtekerte a fogantyúját, ahogy az apó tanította, s már dőlt is a sok aranytallér. Alátett egy nagy zsákot, s dugig töltötte pénzzel. Megtekerte másképpen, mire a malom leállt. Annyi pénzt őrölt neki az a malom, hogy gazdag ember lett belőle. A malomra szinte már rá is unt. Meglátta nála a gazdag fivér, s kezdett könyörögni, hogy adná neki. Neki is adta, megmutatván, hogy kell elindítani, de hogy hogyan kell megállítani, azt nem árulta el. A bátyja meg nagyon szerette a halat, s mihelyt hazaért, azt parancsolta a malomnak, hogy daráljon halat. Egy szempillantás alatt annyi hal lett ott, hogy majd’ kidöntötte a ház falát. A gazdag fivér rémülten vitte vissza a malmot, az öccse meg odaállította az ablakpárkányra.
Hírét vették a malomnak a tengerészek, akiknek igen sok sóra volt szükségük a sózott halhoz. Felkeresték hát a gazdát, hogy adja el nekik a malmot. Az rá is állt, s megmutatta, hogy kell elindítani, de hogy megállítani hogyan kell, azt megint nem mondta meg. A tengerészek magukkal vitték a malmot a hajóra, alkalmas helyen felállították, megtekerték a fogantyúját, és azt kívánták, hogy őröljön sót. A kis malom annyi sót őrölt, hogy nem bírta el a hajó, és elsüllyedt.
A malom meg mind a mai napig őrli tovább a sót a tenger fenekén, azért olyan sós a tenger vize.