Demeter J. Ildikó
Hiábavaló volt a felhívás, a reklámkampány, a személyes példamutatás: a legismertebb román szobrász, Constantin Brâncuşi megvásárolható remekművére a vártnál jóval kevesebben adakoztak, s bár az utolsó napon – tegnap – tízezernél több, egyenként két eurót érő telefonos üzenet érkezett a megadott kóddal, a megcélzott összeg alig egyhatodát, hatmillió euró helyett egymilliót sikerült összegyűjteni egyéni hozzájárulásokból.
A Föld bölcsességére 11 millió eurós szerződést írt alá a román állam nevében Dacian Cioloş kormányfő, és ő maga elsőként ajánlotta fel egyhavi fizetését a híres szoborra, később pedig több ismert személyiség is mellé állt, de mindez nem volt elég ahhoz, hogy az ország polgárai magukénak érezzék az ügyet. Mindössze egy kisvárosnyi ember szánt rá néhány gombnyomást a telefonján – 9 lejt! –, és egy falunyi tehetősebb személy utalt át különböző összegeket banki vagy internetes úton.
A kudarcba fulladt közadakozás nemcsak azt jelenti, hogy most már kétszer annyit, öt helyett tízmillió eurót kell kifizetni – közpénz, nem esik kétségbe senki, eleve ezt javasolta a parlament és a legnagyobb párt (a szociáldemokrata) is –, hanem többek között azt is, hogy Romániában a kultúra még mindig kevesek luxusa, a lakosság egytizede sem vevő rá. A nacionalista szólamok népszerűek ugyan, ezekkel több százezer szavazatot lehet szerezni egy választáson, de egy kétségbevonhatatlan értékű román műalkotás hazahozása milliókat hagy közömbösen, és ennek nem csupán az általános szegénység az oka; még csak nem is a tudatlanság (amit nem is lehet mindenkinek felróni). Az állam iránti bizalmatlanság is közrejátszik ebben az óvatos távolságtartásban: itt már annyi mindent elloptak és lehazudtak, hogy egyetlen szavahihető kormányfő nem tudja ezt a sok évtizedes keserű tapasztalatot lemosni.
Főleg, ha tudjuk, hogy az adakozók nem maguknak, hanem az államnak veszik meg a Brânuşi-szobrot – és a közös tulajdonból elegünk volt a kommunizmus évtizedei alatt. Túl sokat rabolt, és ma is jócskán lefölöz, sőt, pazarol és mellékvágányra, magánszámlákra terel az állam abból, amiért megdolgoztunk, miért adjunk még neki ráadást, önként? Gazdálkodjanak jobban! Ez jogos, és ennek a szemléletnek is köszönhetjük, hogy így állunk, helyben toporogva. Az állam egyféle ellenségünk, megnehezíti az életünket, elveszi a pénzünket, és mit ad cserébe? Elavult kórházakat, elavult tudást, rossz utakat, rosszul fizető munkahelyeket. Elfedi mindezt egy kőbe faragott eszme?
Talán egyszer eljön annak az ideje, hogy a Romániában élők is magukénak érezzék az általuk fenntartott államot, és nagyobb arányban támogassák nemes céljainak elérésében. Ez hosszú, kitartó, következetes erőfeszítést kíván minden kormány és minden állami intézmény részéről. Önként adódik az üzenet: a Föld bölcsességére van szükség.
