FallabdaJó eredmények nemzetközi versenyen

2016. október 3., hétfő, Sport

Szeptember 30-án és október 1-jén Belgrádban szervezték meg a Szerbiai Junior Open idei kiírását, ahol összesen hét ország – Ausztria, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia, és Svájc – 61 ifjúsági játékosa vett részt. Romániát két sepsiszentgyörgyi fiú, Bodor Bence és Vizi Andor, illetve egy csíkszeredai lány, Szász Kincső képviselte.

 

A három erdélyi tehetség kiválóan helytállt a megmérettetésen, hiszen Bodor Bence a 13 év alatti fiúk között az előkelő 5. helyen zárt a tizenhat induló közül, míg Vizi Andor a 6. helyen fejezte be a tizenhárom fallabdázót felvonultató 15 év alattiak versenyét. Szász Kincső a dobogó második fokára állhatott fel, miután a hat 19 év alatti lány közül csak egy tudta megelőzni.
„Ez nagyon jó tapasztalatszerzési lehetőség volt a fiúk számára, és úgy vélem, keményen megharcoltak az eredményekért. Fejlődtünk az elmúlt évhez viszonyítva, még mindig van, mit csiszolni és tanulni. Jó uton haladunk, már látom, hogy a srácok is kezdték megérteni: csak kemény edzések árán lehet jó eredményeket elérni” – értékelt Bodor és Vizi edzője, Bara Hunor János, aki azt is hozzátette, hogy köszöni a szülőknek az anyagi támogatást, ami nélkül nem sikerült volna eljutni a tornára. Külön köszönet Bence apukájának a segítségért, hisz ő volt a sofőr, aki rájuk szánta a hétvégéjét.
A Huni Squash legközelebb a Magyarországi Junior Open versenyen szeretné próbára tenni versenyzőit, amelyet Budapesten szerveznek meg október 14–16. között. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Please log into this webpage.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 826
szavazógép
2016-10-03: Sport - :

KSE–Kolozsvári Clujana 4–6 (Teremlabdarúgás, I. liga)

Kézdivásárhely, városi sportcsarnok. Mintegy 350 néző. Vezette: Marian Carp és Dumitru Bogdan Balaban (mindketten Galacról). Kézdivásárhelyi SE: Bunduc–Căşineanu, Gazda, Gáll, Gajdó T. (cserék: Daczó, Albu, Oláh, Bukur, Gajdó G., Csulak, Papp, Fozocoş). Kolozsvári Clujana: Mocan–Incze, Câmpean, Ileanu, Timiş (cserék: Mărginean, Jucan, Tamas, Pintea). Gólszerzők: Căşinea­nu (12.), Gajdó T. (23.), Papp (28.), Gáll (37.), illetve Câmpeanu (11.), Timiş (14.), Ileanu (22., 29., 36.), Gajdó T. (37. – öngól).
2016-10-03: Sport - :

Három győzelem (Asztalitenisz, szuperliga)

A sepsiszentgyörgyi Electrica három győzelemmel zárta az asztalitenisz-szuperliga odavágóinak első körét, miután a konstancai tornán sikerült győznie a házigazdákkal, valamint craiovai és besztercei ellenfeleivel szemben.