1910-ben a szobrocskát nem engedték egy kiállításon bemutatni, és kisebb botrány kerekedett belőle. Ezúttal diplomáciai balhét okozott, tudniillik az orosz nagykövetség – azt mondják, „csúfságból” – 100 eurót ajándékozott a műalkotás megvásárlására. Ezt azért tették, mert a gyűjtés serkentésére olyan román videóklip készült, amelyen két gyerek tehetetlenül nézi, amint Románia államkincstárát éppen Oroszországba szállítják, és ugyebár azt elfelejtik visszaadni. A történelemben legjobb a felejtés.
Válaszul az oroszok is készítettek egy sokak számára provokatív filmecskét, amelyet a 100 eurós nyugtához csatoltak. Ezek után került néhány felháborodott honpolgárunk, akik tiltakozásba és gyűjtésbe kezdtek, hogy egycentesekben visszaadják a 100 eurót az orosz nagykövetségnek. Egyik résztvevő 19,19 lejt, 4,41 eurót, 0,31 dollárt, 200 japán jent és 200 dél-koreai vant juttatott el oda. A képviselet huncutul közölte: mivel külügyünk értékelte a 100 eurós adományt, ezeket a pénzeket is befizetik a szobor megvásárlására, de mert ezek különféle pénzneműek, némi időt igényel. Ugyanakkor remélik, hogy a kirobbant „meglehetősen indulatos vita” hozzájárul a közös történelem jobb megismeréséhez. Ez nagyon örvendetes, mert így az amerikaiak után az oroszok is megismerhetik az igazi, 2100 éves román történelmet. Az oroszok által küldött filmen is az szerepel: „A gyermekeknek az igazi történelmet kell megtanulniuk. Romániának vissza kell szereznie értékeit”, és az a két gyerek szerepel rajta, akik a román változaton is.
De vajon melyik is az igazi történelem, amikor egyelőre a két szemlélet olyan távol áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, illetve Bukarest Vlagyivosztoktól? A történelmet általában a nyertesek írják. A második világháborút az oroszok nyerték meg. Köztudott, hogy a győzteseknek hősi halottaik, a veszteseknek háborús bűnöseik vannak. Mára viszont az oroszok már a nyereséget elveszítették. Az említett tanfilmben olyanokat állítanak, hogy az első világháborúban együtt harcoltak a románokkal Románia függetlenségéért.
A románok azt mondják, ez nem igaz: 1917-ben félreálltak mellőlük. Különben is Románia 1877-ben nyert függetlenséget, persze feledik, hogy azt meg az orosz–török háborúban harcolva.
Az oroszok azt állítják a filmen, hogy a második világháborúban a szovjet és román hadsereg együtt harcolt Európa függetlenségéért. A román fél szerint a négy évből csak az utolsó kilenc hónapot, azt is csak Európa egyik feléért,  amikor már a győztesek felé mutatott a végkimenetel.
Tegyük hozzá: a nyugati szövetségesek örömmel dobták oda a szovjeteknek az általuk „felszabadított” országokat, amelyeket termelőeszközeiktől is megszabadítottak, sőt, még később is szabad kezet adtak nekik a sarcolásra, de még az 1956-os magyarországi forradalom baráti leverésére is.
Az oroszok azt hánytorgatják fel, hogy Románia újjáépítése és iparosítása a Szovjetunió segítségével történt. Ezalatt azt érthetik, hogy rengeteg embert vittek ugyan el malenykij robotra orosz fogságba, de az nem egyéb volt, mint tapasztalatcsere, hogy miután hazajönnek (már akik), az ott szerzett tudásukat kamatoztathassák a szocializmus építésében a fényes kommunizmusba vezető úton. A románok viszont mintha azt felejtenék el, hogy mégiscsak volt némi hasznuk az oroszokból, mert az 1944. szeptember 12-én aláírt szovjet–román fegyverszüneti egyezmény eltörölte a II. bécsi döntést, és Romániának ígérte (és adta) Észak-Erdélyt.
Jó lenne, ha a történelmi vegyes bizottságok (és nem csak az oroszokkal) ismét összeülnének, és tiszta vizet öntenének a közös történelemkönyvekbe.