Szénégető István családreferens lelkipásztort, a marosvásárhely-remeteszegi Szent Család-templom plébánosát beszélgetésünk harmadik részében a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs zsinati megbeszélés eredményeiről, a szülőiskolákról, a tervezett Harmadik gyermek programról kérdeztük.
– A főegyházmegyei családpasztoráció 2013 tavaszán ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, ebből az alkalomból nagyon meghitt, bensőséges hangulatú eseményt szerveztek Székelyudvarhelyen. Idén áprilisban újabb találkozóra került sor Marosvásárhelyen, ahol a családmunkacsoport jelenlegi tagjai, illetve néhány volt magcsoportos család is jelen volt. Hozott-e ez a megbeszélés változást vagy valamiféle új vonalat a családpasztorációs munkában?
– Családpasztorációs „zsinat”-ot főegyházmegyénkben a római család-szinódus után... Civil szervezeteknél ezt közgyűlésnek mondják. A természetes családi életben is olykor szükséges egy nagy „családi tanács”, ahol nyíltan, őszintén, de szeretetben találkoznak az emberek, számvetést tartanak, kiértékelik az eddig megtett utat. Megnézik, hogy milyen munka áll mögöttük: ez volt-e a kezdeti elképzelés, mikor indult, hogyan fejlődött vagy nem fejlődött kezük alatt a munka, a feladat, amit rájuk bíztak. És miközben megnézik, hogy most hol állnak, azt is megfogalmazzák, hogy merre szeretnének továbbmenni, merre fordítanánk az élet, a szolgálatok irányát.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye családmunkacsoportja idén április első hétvégéjén tartott ilyen találkozót. Talán nem ez a legjobb, legtökéletesebb módszer, de mégis nagyon sok gyümölcs születhet a beszélgetésből. Akkor azt láttuk, a családpasztorációban van néhány dolog, amit azonnal abba kell hagyni, mert most nem erre van szükség egyházmegyénkben. Láttunk azonban néhány dolgot, amely annyira jó és fontos, mint a mindennapi kenyér, ezeket folytatni kell. Ezen kívül találtunk olyan új elemeket is, amivel eddig soha nem foglalkoztunk, így azt is megnéztük, hogy nem kellene-e új irányokba elindulni.
– Időközben változnak a célok, irányok?
– Hosszabb időn át kifejezett célunk volt a házastársi kapcsolat megerősítése, hisz a családi élet fundamentuma a kiegyensúlyozott házasság. A házasságkötés pillanatában szövetségkötés történik. A férfi és a nő szilárd kapcsolatából, a hétköznapokban megélt kommunikációjából és szeretetéből tudja Isten az életet a növekedés irányába segíteni. Úgy éreztük, az évek során egyre több házaspárban tudatosult mindez. Nem a gyermek, a karrier az elsődleges kérdés, hanem a házastársi kapcsolat milyensége, minősége. Célunk volt, hogy egyre többen egyre több időt szenteljenek egymásnak, házastársi kapcsolatuk ápolásának.
Most azonban úgy éreztük, hogy a szülők szerepéről, az édesanyai, édesapai hivatásról kell még többet beszélnünk. Úgy döntöttünk, hogy szülőiskolákat igyekszünk életre hívni. A nevelés sokrétű kérdéseiről, feladatairól szeretnénk családcsoportokban, egyházi közösségekben termékeny gondolkodást, folyamatokat elindítani. A gyermekáldás lelki és kapcsolati hátteréről, fontosságáról, népesedési kérdésekről kívánunk pontosabban, többet szólni.
Gondolkodunk egy Harmadik gyermek program indításán is. Szeretnénk ebben településenként a helyi önkormányzatokkal együtt megkeresni annak módját, hogy a gyermekvállalási kedv növekedését megcélozzuk. Augusztusban a szelterszfürdői családos táborunkat ennek az égisze alatt szerveztük meg. Ez jó irányba indította el a gondolkodást, és azt szeretnénk, hogy a főegyházmegyében, Erdély földjén egyre több ilyen szülőiskola legyen. Talán van erre példa a civil szférában máshol is. Mi ehhez szeretnénk most kapcsolódni és felzárkózni. A szülő-gyermek kapcsolat, a nevelés, a nemzedékek összetartását, a kis és nagy családok minél konkrétabb megerősítését a magunk módján igyekszünk előmozdítani.
Lejegyezte: Kertész Tibor
(folytatjuk)
