Bár nem eredeti a kifejezés, mégsem jut eszünkbe szebb és tartalmasabb az őrkői közösség leírására, mint az, hogy ők egy kisebb Isten gyermekei. Szegregáltak vagy integráltak, elnyomottak vagy a figyelem központjában vannak, a Manus cigány találkozó szempontjából szinte mindegy, hiszen nem erről akartunk beszélni, nem ezt akartuk megélni.
Sűrű programja volt a szemfüles érdeklődőnek a hétvégén, ugyanis miközben a város központjában dübörgött talán minden idők legszínvonalasabb őszi vására, Sepsiszentgyörgytől alig néhány kilométerre, az erdő aljában önszerveződtek és minifesztiváloztak az őrkői cigányok. A Manus cigány találkozó nem akarta megváltani a világot, évszázados konfliktusokra sem kereste a választ, és szociológusok garmadának életművét sem kívánta egy huszárvágással lenullázni. Ez a kezdeményezés annyi, amennyinek látszik, egy találkozó, ahol mindaz megtörtént és mindaz elmaradt, aminek meg kellett történnie és el kellett maradnia az adott pillanatban. Kísérleti rendezvény, hiszen először álltunk össze mi, magyarok és cigányok megteremteni egy olyan alkalmat, ahol szórakozhatunk és tanulhatunk együtt és egymástól, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy évről évre nagyobbak legyünk, hogy a közönség soraiban úgy keveredjenek a színek, ahogyan a hétvégi koncerteken és szabadtéri táncokban keveredtek a karok s a lábak.
Mert mi történt a hétvégén, miért érzünk napokkal is később hálát, amiért átélhettünk egy kisebb csodát? Mert Tárzán, Vándám és Jézuska felügyelte a biztonságunkat, és büszkeséggel töltött el mindenkit, hogy a legapróbb incidens nélkül zajlott a találkozó. Mert sikerült 30 gyermekkel játszani, fotózni, színházat és flashmobot csinálni. Mert örömtáncot jártunk 200 emberrel, tábortűz mellett énekeltünk, és a Karaván Família meg a Parno Graszt messze túllépték a koncertidejüket. Mert megerősödtünk abban a hitünkben, hogy a szeretet és az odafigyelés felülír mindent, mert olyan érzelmi muníciót szereztünk és adtunk egymásnak, amelyből lehet táplálkozni a legkétségbeesettebb napokon is. Mert rettentő gyorsan reagált mindenki minden kérésünkre, és Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának jelentős és hatékony támogatása mellett közel 20 vállalkozás és intézmény, illetve mintegy 30 ember segített minket abban, hogy két nap erejéig megteremthessük a magunk boldog kis burkát. És mert nem kívülről és nem felülről jöttünk megmutatni az őrkői romáknak, hogy ők is értékesek, hanem velük és általuk, mindannyiunk érdekeit szem előtt tartva sikerült megszervezni az első Manus cigány találkozót.
Nem tudjuk ezt eléggé megköszönni sem az Amenkha Egyesületnek, sem a támogatóknak és legfőképp a résztvevőknek, hacsak azzal nem, hogy papírra vetjük élményeinket, és megígérjük, hogy folytatjuk.
Csernátoni Loránd, Fekete-Lovas Zsolt
(Lármafa Egyesület)
