Az akadémiai körökben szokatlan, szubjektív megközelítés, módszertan, illetve az összegyűjtött és alaposan felhasznált forrásanyag adja az értékét Tóth László kézdivásárhelyi újságíró csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeumban bemutatott Kézdiszék 1916 írásban és képekben. Emlékek az első világháborúról című kötetének – hangzott el az igen keveseket vonzó rendezvényen. A szerző részletesen foglalkozik a térséget katonai szempontból teljesen felkészületlenül érő román hadüzenettel, illetve betöréssel. Az alapos adatgyűjtés és a gazdagon illusztrált kötet hátterében személyes indíttatás is áll.
A kiadványt Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum történésze mutatta be, aki bevezetőként a közemlékezetben a Nagy Háborúként megmaradt első világégésről szólt, mintegy keretbe helyezve a könyvben leírtakat, bemutatott korabeli hivatalos és személyes beszámolókat, naplójegyzeteket. Emlékeztetett: ez volt az első olyan fegyveres konfliktus, amely szakított a korábbi, évszázadokig alkalmazott haditechnikával, stratégiával, viszont mindez egy elavult hadvezetési mentalitással párosult, ami több esetben a harctéren tragikus eseményekhez vezetett. Az első világháború volt ugyanakkor az, amely a hátország gazdasági és demográfiai erőforrásait is teljes egészében igénybe vette. Korábban soha nem történtek ilyen mértékű besorozások, illetve a véráldozat is hatalmas volt. A hadigépezetek fenntartása addig nem tapasztalt mértékben terhelte meg az államok gazdasági életét is – részletezte Tóth-Bartos András. A történész ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az 1914–1918 közötti eseményeket sokáig csak a haditörténések szempontjából elemezték, kutatták, a hátországokról megfeledkeztek. A francia társadalomtörténeti kutatók voltak az elsők, akik vizsgálni kezdték a harctéri eseményeknek az egyénre, a közösségre kifejtett hatását. Azok számára, akik megélték ezeket az eseményeket, a háborús tapasztalatok továbbra is a mindennapjaik része maradt, ezért igenis, figyelmet kell szentelni mindazon személyes traumatikus emlékeknek, a szorongásoknak, megélt szörnyűségeknek, egyéni szinten vizsgálni kell ezeket – jelentették ki a kutatók. Ugyanők megállapították: ha az egyéni traumák nem kerülnek feldolgozásra, ezek könnyen beépülnek a kollektív tudatba, majd a közösség radikalizálódásához vezetnek, amint azt a két világháború közötti események be is bizonyították. Tóth László kötete pontosan ezt az egyéni szintről történő megközelítést tartalmazza, egy év eseményeit dolgozva fel három nagy fejezetben, a hangsúlyt a román hadsereg betörésére fektetve – ismertette Tóth-Bartos András.
A fejezetek különböző szemszögből igyekeznek bemutatni a közhangulatot, az eseményeket – így míg az első Kézdivásárhely szürke hétköznapjaiba nyújt betekintést, a helyiek életébe (amelyre már egyre erősebben rányomja bélyegét a háború, munkaerőhiány, közellátási problémák, stagnáló gazdaság formájában, amit súlyosbítanak a frontról érkező aggasztó hírek is). A második kimondottan a térséget katonai szempontból teljesen felkészületlenül érő augusztus 27-ei román hadüzenetre és a pár órán belül bekövetkezett betörésre koncentrál, elsősorban a helyiek írásban lejegyzett visszaemlékezésein keresztül tolmácsolva a történéseket (ide értve a Székelyföldről megindult menekülési hullámot is). A harmadik pedig a román hadsereg visszaszorítását ismerteti. Tóth-Bartos András a források tekintetében elmondta: a szerző a korabeli helyi és országos sajtóban megjelentekre, illetve a fellelhető visszaemlékezésekre, valamint a korabeli beszámolókra, naplójegyzetekre alapozott. Külön értéket képvisel ugyanakkor, hogy Tóth László végigjárta a kézdiszéki plébániákat, és az ott őrzött iratok révén további adatokat próbált gyűjteni a román betörésről. Ezáltal a történészszakma számára is eddig részben ismeretlen forrásanyagot tárt fel. Említésre méltó, hogy a kötet végén a térségben fellelhető háborús emlékművek jegyzéke is megtalálható, illetve a szerző névjegyzéket készített a hősi halottakról. A történész zárszóként megjegyezte: Tóth László műve nem követi az akadémiai körökben elfogadott módszertani szabályokat, illetve, mivel nem szakemberről van szó, más elvárásokat is lazábban kezel, de pontosan ez a szubjektív összetevő adja a könyv egyik értékét, amint az is, hogy nem igyekszik mély elemzésekbe bocsátkozni a közzétett információk kapcsán, „hagyván, hogy a források beszéljenek helyette”.
Tóth László a könyv megírásának előzményeiről szólt. Pár évvel ezelőtt került a kezébe egy olyan gyászjelentő, mely 85 kézdivásárhelyi református polgár nevét tartalmazta. Őket a betörést követően hurcolták el a răducăreni-i fogolytáborba – összesen több mint száz embert –, és mindössze egyharmaduk került haza. Emellett egyik nagybátyja az 1916-os menekülés közben halt meg betegségben, illetve felesége dédnagyapja is azon elhurcoltak között volt, akik nem tértek vissza. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy emléket kellene állítani ezeknek az embereknek, mivel az elhurcoltakról nem igazán születtek eddig írások, amint arról sem, hogy milyen borzalmakat kellett átélniük nekik, illetve a kézdiszékieknek a betörés idején. Tóth László hozzátette: igyekezett olyan visszaemlékezéseket is belevenni a kötetbe, melyek rálátást biztosítanak mind a román, de a német és az osztrák–magyar hadsereg katonáinak viselkedésére, jellemére is. A könyv kiadását egyébként sikerült jól időzíteni, pontosan száz évvel a betörés után, idén augusztus 27-én került ki a nyomdából – tette hozzá.
