Az eredmény: még Calafaton is ismerik a székely zászlót, tudják, hogy mégiscsak létezik az „úgynevezett Székelyföld”, nálunk egyre több helyen lobog a székely zászló, szaporodnak a SIC feliratok, erősödik „nemzeti öntudatunk”. Egyre több tabukat döntögető reagálás jelenik meg. Ezt akár pozitívumként is felfoghatnánk, ha nem lennének más „eredmények” is.
Olyan emberek is gyanakvással tekintenek egymásra, akik egyébként kijönnének. Tetszik, nem tetszik, de egymásra vagyunk utalva, és mégis gyengülnek a kapcsolatok, kerüljük a „forró témákat”, öncenzúrát gyakorolunk. Pedig a párbeszéd sokat segíthetne a falak lebontásában. Egymás között, külön-külön, nagy egyetértésben megbeszéljük dolgainkat, de a másik félhez nem jutnak el gondolataink, pedig lehet, hogy a vélemények ütköztetésével kiderülhetne, hogy a félelmek alaptalanok, nem mindig igaz az, amit a hecckampány alapján megválasztott képviselőink nevünkben, „érdekeink védelmében” állítanak.
Az ilyenkor szükségszerűen megjelenő, önjelölt román érdekvédők egyrészt jelentős támogatást kapnak a hatalom helyi megtestesítőitől – mint prefektúra, rendőrség, bíróság –, másrészt bőséges muníciót szolgáltatnak a magyar közösség számára, növelve ezzel mindkét közösség „érdekvédőinek” népszerűségét a saját táborukban. Mindez oda vezet, hogy a helyi magyar közösség nem bízik a kormányhivatalokban, a rendőrségben, a bíróságban, az előbbi intézmények pedig potenciális veszélyforrást látnak ebben a  közösségben.
Így energiáink nagy részét nem a valós problémák megoldására, hanem a zavarosban halászók pecsenyéjének sütögetésére használjuk. Így kerülnek olyan emberek döntéshozatali helyzetbe, akiknek elemi érdekük ennek a kölcsönös gyanakvási állapotnak a fenntartása, és csakis ezt tartják egyedüli feladatuknak, az ettől eltérő mindennapi, a helyi közösség egészét érintő problémákkal való foglalkozást másodrendűnek vagy egyenesen károsnak ítélik. Ez látszik a választási hajlandóság és a politikai „elit”-ben való bizalom drasztikus csökkenésében. A veszély az, hogy így többnyire a „megvezetettek” fogják kiválasztani mindenki képviselőjét.
Hogyan lehetne változtatni? Megkezdődött egy párbeszéd a két közösség között, ki kellene találni újabb lehetőségeket ennek erősítésére, a jelenlegi állapotra és a mindenkit érintő problémák megoldására összpontosítva. Ezzel talán előkerülnének olyan személyek is, akiket – akár független jelöltként is – a parlamentbe, a helyi tanácsba lehetne küldeni, akiknek fontos a helyi közösség valós képviselete.
Ha már nem lehet az önjelölt érdekvédőket kikapcsolni, holtvágányra lehetne őket tenni, ha rákényszeríthetnénk a bíróságokat, hogy ne részrehajló döntéseket hozzanak, ne kettős mércével mérjenek, ahogy jelenlegi képviselőink állítják. Ha ez így van, miért nem lehet jogorvoslatot keresni az országon kívül, miután minden belső lehetőség kimerült, hiszen vannak megfelelő szakembereink?
„Segíts magadon, s az Isten is megsegít” alapon több teret lehetne adni a helyi megvalósítások népszerűsítésének, sikeres emberek, közösségek bemutatásának. Próbáljuk úgy elérni az önrendelkezést, hogy (amint az egyik videómegosztón láttam) ne mi mondjuk: autonómiát akarunk, hanem egy kívülálló mondja: „Te, ezek autonómok!”
Szakács Béla,Sepsiszentgyörgy