Elhunyt Kovács Piroska, a székely kapuk megmentője

2016. október 14., péntek, Belföld

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kovács Piroska Europa Nostra-díjas székelyföldi néprajzkutató, örökségvédő, a faragott székely kapuk megmentője – közölte a Mihir.ro székelyudvarhelyi portál.


Kovács Piroska tegnap délután Székelyszentléleken vett részt egy felújított székely ka­pu avatásán. Ünnepi beszéde megtartása közben lett rosszul, a helyszínre hívott mentősök nem tudták megmenteni az életét.
Kovács Piroska az udvarhelyszéki Máréfalván született 1932-ben. A tanítói és magyar–román szakos tanári diploma megszerezése után Szentegyházán, Fenyéden, majd a szülőfalujában tanított, ahol évtizedeken át volt az iskola igazgatója. 1987-es nyugdíjba vonulása után a székely kapuk mentése vált a fő foglalkozásává. Megalapította a Kőlik hagyományőrző művelődési egyesületet, amely az értékmentést állította tevékenysége középpontjába. Előbb a máréfalvi székely kapuk leírását készítette el, majd munkáját Udvarhelyszékre és egész Hargita megyére kiterjesztette.
„Próbáltam meggyőzni a kapuk tulajdonosait: ne bontsák le, ne dobják ki értékeiket, mint holmi kacatot” – nyilatkozta 2012-ben. Munkásságát a Hargita megyei önkormányzat felterjesztése nyomán 2012-ben Europa Nostra-díjjal jutalmazták. A 31 országból felterjesztett 226 örökségvédelmi projekt közül Kovács Piroskáé kapta a fődíjat. Annak örvend – mondta akkor –, hogy a díj által a székely kapu és Székelyföld híre is bejárja a világot. Hozzátette: a székely kapu egykor státusszimbólum volt. A székely falvak módos gazdái állítottak székely kaput maguknak. Kovács Piroska úgy vélte, ma több mint státusszimbólum, „nemzeti önazonosságunk szimbóluma” a székely kapu.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 713
szavazógép
2016-10-14: Belföld - :

Az árvíz egyre terjed

Már 22 települést sújt a háromnapos eső miatt keletkezett árvíz Galac megyében, a kitelepített személyek száma megközelíti az 1300-at, de voltak olyanok is, akik a padlásra, csűrbe húzódtak éjszakára. Egy gátat kotrógépekkel elvágtak, hogy a vizet a földekre tereljék.
2016-10-14: Belföld - :

Kiszabadult az elrabolt mérnök

Kiszabadult a Nigériában október 10-én elrabolt román állampolgár – jelentette be szerdán késő este a külügyminisztérium, és kifejezte köszönetét a bukaresti válságtestületben részt vevő intézményeknek, valamint a nigériai hatóságoknak, hogy együttműködtek a helyzet megoldásában. Ugyanakkor megismételte felhívását a háborús vagy más, nagy biztonsági kockázattal járó övezetbe utazó román polgárokhoz, hogy regisztráljanak a legközelebbi román külképviseleten, mert akkor hatékonyabb konzuli védelemben részesülhetnek. A minisztérium honlapja és egy okostelefonra letölthető alkalmazás is segít a biztonságos utazásban. Az elrabolt mérnökért nem fizettek váltságdíjat. (Agerpres)