Házkutatások

2016. október 19., szerda, Világfigyelő

Tucatnyi házkutatást tartottak terrorizmus gyanúja miatt tegnap Belgiumban. Négy embert őrizetbe vettek a hatóságok – jelentette be a szövetségi ügyészség.


A rendőrség tizenöt embert vitt be kihallgatásra tegnap reggel az ország északi részében, egyebek mellett a flandriai Antwerpen, Gent, Wetteren és Deinze városban. Az őrizetbe vettek állítólag toborozni akartak az Iszlám Állam terrorszervezetnek, illetve dzsihadista szervezeteknek nyújtottak anyagi támogatást. Az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) részvételével végrehajtott akciók során nem találtak sem fegyvereket, sem pedig robbanóanyagokat. A szövetségi ügyészség azt közölte, hogy a bíróság hamarosan dönteni fog az érintettek előzetes letartóztatásáról. Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz súlyos fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 807
szavazógép
2016-10-19: Világfigyelő - :

Bizalmat szavaztak a belga kormányfőnek

Bizalmat szavazott Charles Michel kormányfőnek a belga szövetségi parlament tegnap: a miniszterelnököt 81 törvényhozó támogatta 62 ellenében.
2016-10-19: Közélet - Mózes László:

Bepillantás egy képregényrajzoló műhelyébe

A sepsiszentgyörgyi származású, Temesváron élő Victor Drujiniu képregény-kiállítása nyílt meg szombaton délután a megyeszékhelyi Árkosi Kulturális Központban, de a művész alkotásait a főtéren is közszemlére tették.