Csütörtöktől vasárnapig Sepsiszentgyörgy volt a néptánc, a néptáncból táplálkozó, de attól merőben eltérő mozgásrendszernek is az erdélyi fővárosa. Öt hivatásos együttes hozta el egy-egy szabadon választott produkcióját, várva, hogy cserébe építő jellegű szakmai véleményezéssel térhet haza, remélve, a befektetett munka elérte célját, megtermette gyümölcsét, és magabiztosan haladhatnak azon az úton, amelyen elindultak. Mindez részben sikerült is: a szakmai kiértékelés valóban segítő szándékú és hasznos volt, de hogy melyik alkotónak, illetve társulatnak mennyire sikerült megvalósítania szándékát, átadni az üzenetet, az nem kizárólag rajtuk múlt. Ugyan a művészetben, a hivatásos szférában a magyarázkodásnak, az okok keresésének nincs helye, de ami az erdélyi hivatásos (nép)táncegyüttesek helyzetét illeti, mégis szólni kell bizonyos jelenségekről.
A legfontosabb: az elvárás és jobb esetben a művészi teljesítmény ugyanaz, mint bármelyik hasonló művészeti intézmény esetében, a képzés hiánya miatt ellenben a társulatok folyamatosan alakulóban, átalakulóban vannak, az új láncszem beépítése a csapatba rengeteg energiát emészt fel, és amíg a ráncok kisimulnak, a produkciókon szemmel láthatóak a gyűrődések. Hogy mi köze a képzésnek a társulat ingadozó állandóságához? Egyrészt, ha egy fiatal azért iratkozna be táncművészeti főiskolára – ami Erdélyben nincs –, hogy a tánc legyen a hivatása, akkor nem valószínű, hogy néhány esztendő után más szakmát választ, képzés hiányában ellenben a tánc lehet számára ugródeszka, kísérlet, ami során az is kiderülhet, hogy mégsem ez az ő igazi útja. Másrészt, ha diploma nélkül is elhivatott a néptánc, a népi kultúra és az ezen alapuló értékrend iránt, esetleg hosszú éveken keresztül kitart, de mivel nem tud megélni belőle, egy idő után máshol keresi szerencséjét. Ha pedig marad, szinte megfeszíti önmagát, hogy a próbák, előadások, kiszállások mellett tanítással egy kis pluszt keressen. Ez a jelenlegi helyzet egyik vetülete.
Az irányultság, a műsorpolitika síkján az a nagy kérdés, hogy az 1990 után néptáncegyüttesként létrehozott négy társulat, illetve a hatvan éve alapított Maros Művészegyüttes eltérhet-e az eredeti küldetéstől, ha igen, meddig mehet el a néptáncelemekből építkező színházi, mozgásszínházi műfajok irányába, illetve repertoárján szerepelhet-e a népi vonaltól teljesen elütő mozgásrendszert alkalmazó előadás? Ezek a  kérdések is feszegették a hivatásos táncegyüttesek Sepsiszentgyörgyön tartott találkozójának tematikáját.
A válasz talán a házigazda Háromszék Táncegyüttes huszonhat éves pályaívében rejlik: soha nem tagadták meg a gyökereket, de a kályha melegénél újszerű dolgok is születtek. És mindkét kalapot tartással, magabiztosan viselik.