Hilib kétszeres próbatétele
A háromszéki ember tud panaszkodni, de a saját maga bajait, nehézségeit és elvárásait nem nagyon szereti hangosabban megosztani falusfeleivel, dobra verni ország-világnak. Magyarán ez azt jelenti: garmadával vannak olyan gondok, amire itt azt szokták mondani, ha segít az ember magán, akkor a Fennvaló is megsegíti.
Nemhogy megszűnne a közöny, de táplálják azt a mindennapok történései, a világháló műsorai lehangolóak, a közügyek csak lassan rendeződnek, a gyümölcstermést is sanyargatta a szeszélyes időjárás, s a hilibi asszonyok – akiknek hírét a rózsabogyólekvár-készítés miatt távoli falvakban is ismerik – arról panaszkodnak, hogy a nyári szárazság miatt még a legelők vadrózsabokrai sem ontották a megszokottként piros bogyójukat.
Próbára teszi a falusi embert kétszeresen is az idő: nehéz a jövedelemszerzés, s ne adj’ isten!, ha betegség is beüt, van, ahová tenni a megspórolt pénzecskét. „Beléestünk mi es, menthetetlenül, ezeknek a szép időknek a nyavalyáiba – hallgattuk a hilibi diagnózist –, ne is csodálkozzon senki, ha kiöregednek a falvak, s mi, székelyek is, főleg a java és a fiatalja, migránsok leszünk! Minket, idősebbeket a tehetetlenség s a temető tart itthon!”
– A keresztény hívő embernek kell vigyáznia a lelki világára, hogy meg tudjon birkózni a nehézségekkel. Hilibi híveimmel ebből a szempontból nincsen baj, templomos nép, szép és rendben tartott temploma van. Hilib a gelencei mater filiája, lelkük műveléséről én gondoskodom – biztatott az atya, Bereczi István gelencei plébános.
Osváth Géza, a helyi gondnok azonban apró pénzre váltotta a filia gondjait. „Az egy – mondta –, hogy templomunk szépen rendben van, a hívek segítenek s adakoznak is, ha kell, de szinte hihetetlen, hogy nekünk is van még olyan jussunk, egyházi birtok, amit máig nem kaptunk vissza, ami jövedelemforrás lenne, és ragaszkodunk hozzá.”
A gondnok szerint szerencsések voltak azzal, hogy a közbirtokosságnál levő erdő- és legelőterületüket visszakapták, az hoz még pénzt a filiának, de visszajár nekik 13,9 hektárnyi egyházi magánerdő és 1,7 hektár földterület is, amit visszakértek. A községvezetés földmérő céget fogadott – jegyezte meg a falufelelős –, és a tanácsnál kijelentették, hogy a mérések befejezése után rendezik a visszajáró jussokat.
− Miért nincs kivilágítva Hilib szép fehér templomtornya este, mint más falvakban? – kérdeztük a gondnokot.
Mint mondta, évekkel ezelőtt ki volt világítva, de mert a fogyasztás jelentősen megnövelte a gelencei mater villanyszámláját, az egyházközség nem fizette tovább. „Mi különleges helyzetben vagyunk, mert a falu Ozsdolához tartozik, de a filia a gelencei plébániához. Tisztelettel megkérjük ezen alkalommal is a községvezetést, mert a nép Ozsdolához adózik, hogy engedje meg: köttessük rá a reflektort a falu közvilágítási hálózatára.”
Milyen lesz az új út?
Szűk fél esztendeje váltás történt a faluképviseletben. Vitályos Emília nyugalmazott tanítónő nyolc éven át képviselte Hilibet az ozsdolai községi tanács tagjaként – felénk az ilyen tisztséget falufelelősnek nevezi a nép. Emília tanító néni – miként mindenki szólítja – közel 37 évig volt a falu pedagógusa, s így a helyben élők java részét tanította. Szervusz-szia, szervusz, szervusztok! – köszön oda a járókelőknek, avagy fogadja köszöntésüket. Helyette fiát, Vitályos Lászlót választották be a községi tanácsba. Arra kértük, sorjázza a kis falu régi-új gondjait.
– Gond, az örökké van és lesz is – felelte. Az egyik régi óhaja az itt lakóknak, hogy bár kezdenék meg a bekötőút korszerűsítését. Azért mondom, hogy kezdjék meg, mert a három kilométeres útszakasznak csak egy kilométerére van pénzalap! Nekünk az is fontos lenne, mert arra gondolunk, ha megkezdik, be is kell majd fejezniük. Egyelőre hiszünk a községvezetés ígéretében, ami úgy szólt, hogy az útszakaszt az idei év folyamán rendbe teszik. Elhatározásokkal kezdtem a megbízatást, s első eredményként sikerült köveztetni a főutcát. Örvendetes, hogy megújul most a település villanyáram-hálózata, új betonoszlopokra kerülnek a vezetékek. Túl van már a kivitelező a munkálatok felén. A villanyórákat kivezetik a telkek elejébe. Megújul a falu utcaképe, s ha befejezik, kérni fogjuk a tanácsot, hogy szereljenek spórlós égőket az oszlopokra, gyúljon ki a fény Hilibben is.
Ha így halad a klímaváltozás, az elkövetkezőkben az is megtörténhet, hogy baj lesz a faluban az ivóvízzel – folytattuk a gondokkal. A lakók költségén ugyan évekkel ezelőtt felújíttatták a Nagy-forrástól induló ivóvízhálózatot, de nyári időben megtörténik, hogy estére elfogy a víz. Vagy meg kell tanulniuk a fogyasztóknak gazdaságosan bánni a vízzel, vagy meg kell növelni a jelenlegi vasbeton medencét, ami pedig pénzbe fog kerülni.
Ravatalozóház csak közös erővel
A legváltozatosabb módon alakul mifelénk a falusi ravatalozók építésének dolga. Van, ahol az önkormányzat vállalja fel, egy-egy helyen az egyházköz­ség vagy éppen közösen. A hilibi falufelelősnek a hirtelen elhalálozott Tóth Lajos közbirtokossági elnök munkakörét is át kellett vennie. 647 hektárnyi erdő- és legelőbirtokkal rendelkezik a birtokosság – tudtuk meg –, üzemterve mintegy nyolc esztendőre biztosítja életét. Az új elnök szerint Hilibben a birtokosságnak össze kell fognia az egyházvezetéssel, az ozsdolai önkormányzat ugyanis nem tudja támogatni az építést, mivel a filia egyházilag Gelencéhez tartozik. Érdekesen alakult itt a helyzet, mert ez a kétlakiság azt eredményezi, hogy Hilibben az egyház maga a falu, s lám, a gondok is megoszlanak...
– A ravatalozót nem az egyházköz­ségnek építik, oda nem az egyház fog temetkezni – vetette közbe a gondnok –, hanem a falu népének, annak a népnek, aki az adót Ozsdolának fizeti és Ozsdola község lakója! Van igény a faluban arra, hogy legyen egy ravatalozóházunk. Végül is úgy néz ki, hogy a közös elhatározás talán megvalósítható lesz, s a temető közelében, megfelelő területen, amelynek a tulajdonjoga is rendezett, az új esztendőben szárba szökkenhet a helyi elképzelés.
A hilibi gondokat Brânduș-Dendyuk Vasile Silvestru polgármesterrel is megosztottuk, aki elmondta, hogy folyik az útépítés engedélyeinek beszerzése. Ami pedig az ikertelepülés ivóvízhelyzetét illeti, arra a megoldást az a pályázat fogja megadni, amely jelenleg az Aquacov asztalán. Addig is meg kell tanulni gazdaságos módon bánni a falu ivóvíz-tartalékával.
Hogy mit rejthet magában a falu különleges hangzású neve, azt talán az etimológusok tudnák megmondani. Az 1567. évi regestrumban 14 kapuval jegyezték. Ettől kezdve folytonosan nőtt a falucska lélekszáma, és 1956-ban érte el a legmagasabbat, a 803 lelket. Innen kezdve fokozatosan apad a lakosság, olyannyira, hogy a legutolsó népszámláláskor, 2011-ben mindössze 272 lelket számoltak össze.
Éreztük a falucska pulzusát. Összetartó, vendégszerető lakói élnek, élni akarnak. Ápolják a vegyes hagyományokat, néhány család készíti a rózsabogyólekvárt. A nyár végén, iskolakezdés előtt a média csak amúgy szórta a hírt, hogy megszűnik a hilibi iskola. Nem szűnt meg: vegyes óvodáscsoport működik, és egy összevont osztályban oktatják-nevelik a falu maroknyi tartalékát.