Liviu Dragneát és csapatát nem hatotta meg a liberálisok álláspontja sem, miszerint a jogszabállyal az SZDP saját malmára hajtja a vizet a választási kampányban, mi több, hogy még balkánibb legyen a kép, a tegnapi végső szavazáson már maguk a liberálisok sem mertek szembemenni a szociáldemokratákkal.
Persze, jó az, ha csökken az illetékek, díjak száma, enyhül a kivetett sarc. Hiszen ki ne szeretné, ha kevesebb adót kellene lepengetni, ha nem sújtanák az állampolgárokat különféle fizetnivalókkal, melyeket feneketlen zsákként szippant fel az államkassza. Csakhogy a központi költségvetésből finanszírozott intézményeket, egyáltalán, ezt az ingatag államszerkezetet e befizetett adólejek éltetik, olyan nincs, hogy semmit nem fizetünk, de valamit mindörökké kapunk, ez az elv nem működik. Vagyis, miként a mostani intézkedés is példázza, legfennebb ideig-óráig, rendszerint választási kampányban működik.
Nem az kifogásolható tehát, hogy egyszerűsítik a díjak és illetékek rendszerét, azaz csökkentik magát a bürokráciát, hanem hogy mindez parlamenti választások előtt történik, egyértelmű szavazatszerzési céllal. És ezen már akár joggal háborodhatna fel a mindenkori választópolgár, hiszen a honatyák nem a rosszul és nehezen működő államszerkezet korszerűsítésén fáradoznak, hanem a szavazók ámításával foglalkoznak. És már rég egyértelmű, hogy a szociáldemokraták most is a bevált forgatókönyv szerint közelítenek szavazóikhoz, intézkedéseiknek többsége szociális szempontok szerint történik, azokat célozva, akik jobbára az adományokra várnak. Dragneáéknak ezért most is a rászorulók szempontjai az elsők, s bár ez a szemléletmód egy tisztességes baloldali párt esetében akár méltányos is lehetne, Bukarestben nem az, hanem a populizmus magasiskolája. Hiszen, leegyszerűsítve, a honi szociáldemokraták intézkedéseikkel nem azt célozzák, hogy halászni tanítsák a nehezen élőket, hanem hogy újra és újra halat dobjanak nekik. Miként hiába örvendezünk annak, hogy eltörölték a gépjárművek után fizetendő környezetszennyezési díjat is, az eddigi tapasztalat szépen mutatja, ez az illeték nem tűnik el, csak átalakul.
Érzékenyebb kérdés viszont a közmédia finanszírozása. Noha az állami tévé és rádió eddig is részesült költségvetési támogatásban, a rádió- és televízió-előfizetési díj felszámolásával – miként az érintett intézmények már jelezték is – még kiszolgáltatottabbá válhat a közszolgálati média. Hiszen a rádióra és tévére családonként fordított havi 2,5, illetve 4 lej biztos és fontos bevételt jelentett a két intézménynek. Persze, most Dragneáék zsonglőröznek a számokkal, s állítják, pótolják a kieső juttatást, mind a közszolgálati rádiónak, mind a közszolgálati tévének több pénze lesz, mint eddig. Csakhogy a költségvetési támogatásnak rendszerint ára van, a közmédia esetében ez nem más, mint a rendszert kiszolgáló hírműsorok összeállítása. Ezért is tüntettek hétfőn a közszolgálati rádió munkatársai, ellenezve a politikai kiszolgáltatottságot, a köztévé függetlenségét féltők pedig a múlt héten tiltakoztak.
Mindenféle demokratikus értékrenddel ellenkezik, amikor az éppen regnáló hatalom saját érdeke szerint használja a közmédiát. Nincs ízléstelenebb és ártalmasabb a propagandaszerű hírműsoroknál, ezt a leckét jól meg lehetett volna tanulni a diktatúra idején. S miközben a mindenkori közérdek tárgyilagosságot, objektivitást, fontos társadalmi és politikai kérdések feszegetését kívánná – ez szakmailag önmagában is nagy kihívás a közmédiának! –, a hatalom megszerzéséért ácsingózó szociáldemokraták és elvtársaik vélhetően ennek az ellenkezőjére, a szolgalelkűség meghonosítására törekednek. Nem véletlenül jelentette ki az egyik hétfői tüntető, a közrádió igazgatótanácsának tagja, hogy „a rádiónak az előfizetési díj biztosítja a közvetlen kapcsolatot a hallgatóival, a finanszírozás átirányítása a kormányhoz antidemokratikus, a sajtószabadságot veszélyeztető lépés lenne”. És ugyanez a helyzet a köztévé esetében is. Ezért álságos, ami a rádió- és televízió-előfizetési díj ürügyén történik. Ugyanis ma már napnál világosabb, a nagykönyv szerinti közszolgálat mindenekelőtt szakmai, újságírói feladat, s ha azt politikusok  próbálják felügyelni, netán irányítani, eltemetik a közszolgálati médiát.