Manapság szinte nincs olyan család, ahol ne lenne egy-két fényképezőgép a cuccok között. Telefonba építve, szappantartóként becézve, értékes technikaként megbecsülve, de mindannyian kapcsolatban vagyunk a fényképezőgéppel, a fényképészettel. Az más kérdés, hogy mennyire uraljuk mindezt, gépet és fotográfiai tudást egyaránt. Folyamatosan kattintgatunk, de lehet, sokan nem teszik fel a kérdést: vajon miként kell fotózni a természetben? Egyszerűnek tűnik, de sok csínja-bínja van, gyakran kis részleteken múlik, hogy milyen fotót készítünk, s hogy azt meg merjük-e mutatni ismerőseinknek, barátainknak. Ezekről az apró részletekről, a természetfotózásról általában beszélgettünk Mikola Zoltán kovásznai fotóművésszel, aki a természet fotózásakor érzi magát legjobban a bőrében.
– Hogyan került kapcsolatba a fotózással?
– Fotós létem két fázisra osztható. Az első szakaszban – még az egyetemen – tagja voltam a fotós körnek. Sokat kirándultunk, kezdtem megörökíteni azokat a helyeket, melyekre eljutottam. Akkor a fehér-fekete fotó volt a lehetőség. Saját magam hívtam elő, nagyítottam. Az első gépem egy Smena volt, csak a harmadik lett egy akkor jónak számító Zenit. Nem gondolkodtam akkor a képek komponálásán, a művészi oldalukon, amatőr szinten készítettem a fotókat. A második szakasz az egyetem utáni években kezdődött, amikor tudatosan kezdtem fotózni. Tanulmányoztam mások munkáit, tanfolyamokra jártam, lassan rájöttem a fényképezés művészi oldalára. Munkahelyem kapcsán, de az egyetem végén is már összeköttetésbe kerültem az alpinizmussal, barlangászással, barátom a barlangokban fotózott. Régen túráim alatt színes diapozitíveket is készítettem. Ezekből és barátom barlangos fotóiból állt össze a 80-as évek végén az első közös kiállításunk, melyen a színes diákat vetítettem ki zenei aláfestéssel. Most épp a makrofotózás felé hajlok, ez technikai kihívás is, nagyon oda kell figyelni.
– Azóta több kiállításon is csodálhatta képeit a nagyérdemű...
– Igen, egyéni és csoportos kiállításokon is részt vettem. Kovásznán, Aninán, Resicabányán, az ausztriai Mödlingben volt egyéni kiállításom. Csoportos tárlatokon ott voltam a magyarországi Gyulán, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és máshol is.
– Milyen az érdeklődés a tárlatokon? Hogyan látja, mi az, ami fotográfiáiban megfogja az embereket?
– Az érdeklődés a fényképek iránt mindig nagy. Nemcsak laikusok, sokszor profi fotósok is ott vannak a nézők között. Hogy mi fogja meg az embereket? Nehéz megmondani, mindenki más és más szempontok szerint értékel. Sokszor saját magam sem tudom, mit szeretek egy fotóban, megmagyarázhatatlan, talán mert olyan dolgokat lehet megtalálni egy-egy fényképen, amit máshol nem. Különleges érzelmeket hordoznak, a tájak művészi meglátása is különlegességet ad.
– Milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy természetfotósnak?
– A kihívás, az rengeteg. De először tisztázzuk: a természetfotózásnak vannak ágai – tájfotók, vadfotók, makrofotózás. A laikusok számára a természetfotó egyenlő a tájfotóval, a profi fotós számára a vadfotózás, az állatok természetbeni megörökítése a legnagyobb kihívás. A természetfotó minden ága más kihívás, de alapvető, hogy minél többet tudjunk a fényképezés alanyáról. Kell ismerni a növényeket, tudni, mikor, hol virágoznak. Azt is kell tudni, mikor aktív egy bizonyos bogár, vagy éppen hol keressük a zergét. Egyféle vadászat a természetfotózás. Én a tájfotózást űzöm, ezért alig egyszer-kétszer találkoztam medvével, zergével. Ezekre rá kell készülni, nem lehet a véletlenre bízni a helyzetet. Lényegében biológusnak kell lennie a természetfotósnak, ismernie kell a témát, hiába minden egyéb, nem fog jó fotó készülni. A felszerelés, a technika a maga során ugyancsak fontos, főként a vad- és makrofotózás esetében. A távolság vagy éppen a közelség, a fényviszonyok miatt különleges optikákra, szuper-teleobjektívekre van szükség.
– Úgy tűnik, a tájfotózás a legegyszerűbb.
– Tájfotót gyakorlatilag bármilyen készülékkel készíthetünk. Kis odafigyeléssel, a részletek kiválasztásával jó fotók készülhetnek. Egy kirándulás alkalmával különösebb megerőltetés nélkül örökíthetünk meg sok mindent. A tájfotó könnyen kapcsolódik a túrázáshoz, életmóddá alakulhat. Ezzel ellentétben a vadfotózás rengeteg időt igényel. Sokszor napokig, hetekig áll lesben a fotós, több száz fényképet készít, s azokból esetleg egy-kettő megfelelő, amely a kellő pillanatban örökíti meg egy vad életének egyik mozzanatát.
– A tájfotó készítéséhez melyik napszakot válasszuk? Az évszak bizonyára lehet bármelyik.
– A tájfotó készítésekor a fényviszonyokra kell odafigyelni. Ebből a szempontból a napfelkelte, napnyugta nagyon alkalmas, a színek, fények hatása ilyenkor teljesen más. De egész nap legyen kézügyben a fényképezőgép. Mindig adódhat alkalom, például eső után érdekes fényképek készülhetnek. Bármikor adódhat pillanat, amit érdemes megörökíteni.
– Fotográfiáival Kovászna és környékének, egész Háromszék tájainak csodálatosságát mutatja be. Ez sajátos módja értékeink népszerűsítésének?
– Igen, valóban így van. Még ha csak helyben is van egy kiállítás, egy-egy szép, érdekes táj megfogja a fürdővendégeket. Elmennek oda, s ha valóban megtetszett, ismerőseiknek is ajánlják. Egyféle reklám lehet. Ugyanez érvényes külföldön is. Ha látják tájainkat, kedvet kaphatnak, hogy ide utazzanak, egy-egy fénykép többet mondhat, mint a kalauzok. Az sem mellékes, hogy az idegenben bemutatott fotók az innen elszármazottaknak adhatnak különös érzelmeket, felelevenedik bennük a szülőföld szépsége, az is lehet, haza akarnak jönni. Nemrég például Mödlingben a kiállításon az ausztriai, bécsi magyarok közül sokan ott voltak, épp azért, mert a hazai tájakat láthatták.
– Mit ajánl azoknak, akik tovább akarnak lépni, és nem abszolút amatőrként kívánnak természetfotókat készíteni?
– Elsősorban el kell dönteni, mit akar fotózni: tájat, vadat vagy makrotémát. Kezdeni mindenképp a tájfotózással érdemes, a legkönnyebben megvalósítható, nem igényel különösebb felszerelést, tapasztalatot. De az idő során meg kell ismerni a gépet, rá kell érezni a képek komponálására. A természetben kell megtapasztalni mindazt, amit sokan leírnak a szakirodalomban. Csinálni kell, így szembesül a fotós mind több és több nehézséggel, ami mindig újabb kihívást jelent. A felszerelést is gyarapítani kell, például egy állvány sok esetben nélkülözhetetlen, ezért megéri egész nap cipelni. A felszerelés sem csupán a fényképezőgépet jelenti, meg kell tapasztalni azt is, mikor milyen öltözetet érdemes választani. A fejlődés során előbb-utóbb ajánlott lesz utánaolvasni a témának, jó tapasztalatot adhat a fotográfiai tárlatok látogatása. Tanulással jön rá az ember, mennyire mélyek a dolgok. Áldozatokat kell hozni a természetfotózáshoz, de az biztos, hogy valamilyen formában minden megtérül. Ha nem is sikerül jó fényképet készíteni, a nap nem telik hiába, a túrázás, a természethez közeli lét maga egy élmény. A fotós számára az élmények sora soha nem ér véget, mindig talál valami újat a természetben. Ugyanakkor szellemi pluszt is hoz a természetfotózás, a természettudományokban is gazdagabb lesz a fotós – ez egy ráadás a gyönyörű fotók mellé.
*
Beszélgetésünk végén Mikola Zoltán közeli terveit is elmondta. Vágya, hogy egyéni kiállítást hozzon össze makrofotókból. Néhány hónapja kísérletezik, felszerelését is ehhez igazítja. Az eredmény pedig nem marad el, már van néhány olyan felvétele, mely bármelyik tárlaton megállja a helyét.
