Hol van a nagy fehér felhő országa, ahol még nem haltak ki a dinoszauruszok? Hol van a világ végén felállítva egy székely kapu? Hol nem tudnak egyes madarak repülni? Hol éneklik az ország himnuszát először a kisebbség nyelvén? Mi az a kakariki? Hát a waka? És mit jelent az Aotearoa? Mindezekre a kérdésekre választ kaphattunk a Vandra Attil (fotó) brassói tanár-író pénteki, vetítéssel egybekötött könyvbemutatóján.
A vendégeket Matekovics János Zoltán mutatta be a közönségnek a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal évadnyitó rendezvényén a Vadászati Múzeumban, majd a szerzőt Ambrus Melinda, a Brassói Lapok munkatársa faggatta.
Vandra Attila eredeti szakmája szerint vegyészmérnök és kommunikációs tréner, úgy nyolc éve kezdett rendszeresen írni, több könyve is megjelent. Mostani kötete a Jártunk különös világokban címet viseli: irodalmi igényességgel megírt, színes képekkel illusztrált útleírás Új-Zélandról, azaz Aotearoáról, ami maori nyelven annyit tesz: A hosszú fehér felhő földje. A maori szájhagyomány szerint a sziget felfedezői wakákon, azaz csónakokon közlekedtek és fedezték fel az új hazájukat egy nagy felhő alatt.
Új-Zéland az emberek megérkezése előtt a madarak hazája volt. Őshonos madara a kakariki, azaz a kis zöld papagáj, egyes madarak nem tudnak repülni, a nap északon delel, intim testrésznek számít a női haj, bal oldali a közlekedés, és a juhokat nem őrzi se juhász, se kutya. És egy nagy székely kapu áll Wellingtonban, a fővárosban. A világ másik végén.
Arady Zoltán
