Rancz András: Hildus
I.
mert volt a férfi, kit — jól tudjuk — az Úr teremtett, és lett a nő, ki lopni csendet, keveset az életébe véle aludt s véle ébredt.
volt a ház is,
s a ház vidéke,
néhány utca s utca vége.
volt ott négy nő,
kezdetben szent.
aztán minden dűlőre ment.
lepedőknek finomsága,
párnák, testek civódása,
angyal, démon
— egyre megy —
a négy nőből isten lett.
(vadászat a rengetegben,
kávézókban
fellegekben.
lesbe venni,
megszerezni.
trófeát
a műterembe.)
gráciáknak szolganépe:
férfi: gyenge
ki nevét zengte
nevét a négy hajadonnak.
s kívánta a testnek álmát,
idomokat, puhaságot.
feje alá vörös párnát
csók kellett a borostára.
II.
csendhez ragad bár a sóhaj,
(kevés sóval,
talán borssal
fűszerezve),
a négy leány
gyönge teste
s nevetése.
a csend pediglen tovalép e
háznak is a falaiból.
aranysikoly
hull az égből,
mélyről szakad
nehéz fémgyöngy
verejtéknek az uraknak
homlokára.
kevés dohány,
pár rövid perc,
amikor már pirkadni kezd,
és a férfi távozik
csak néhány fal fohászkodik.
s a vadászat újraindul.