hámozott alma lapul tenyeredben
cikkekre hull a világ
vékonyan lefejtett héja
csigákban omlik a földre
rozsdáll a késtől a magház
lassan kihullunk belőle
mint sebzett gerezdből
védtelen barna magok.
Csendedet őrzöm apám
szülőföld mélyére leszálló
gyökered súlyát
mint gyümölcs ki fájától
messze esett
átveszem létedet
lehulló kezedből.

Valahol

Vesztett világunk almafája
utánunk int még karcsú kézzel
de felcsap rá a gondok árja
s szigetnyi csöndje így enyész el
A múlt fölött majd összezárul
a mindenségnek óceánja
s a nyitott könyvlapon kitárul
az éden szép nosztalgiája